Címke: beluga

10 évnyi fogság után került vissza a tengerbe két beluga

Csaknem 10 év fogság után visszakerült a tengerbe két beluga, Little Grey és Little White – jelentette be a bálnák és delfinek vadonba való visszatelepítésével foglalkozó alapítvány, a Sea Life Trust. A hányatott sorsú két fehér delfin már 2019-ben Izlandra került a Távol-Keletről, de csak pénteken helyezték ki őket egy nyílt vízi gondozómedencéb...

Így játszott egymással egy sirály és egy beluga – Videó

Nem mindennapi látvány fogadta egy norvégiai kikötőben Jan-Olaf Johansent, akinek testközelből sikerült megcsodálnia egy beluga és egy sirály barátságát. Jan-Olaf Johansen épp egy hajón dolgozott, amikor egy furcsa párost pillantott meg, hajóstársaival együtt pedig nagyon jót szórakoztak az évődő állatokon. A videón jól látszik, ahogy a barátságosság...

Először azonosítottak narvál-beluga hibridet a kutatók

Egy dániai múzeumban őrzött szokatlan alakú cetkoponyán végzett DNS-elemzésnek köszönhetően először találtak bizonyítékot kutatók az arktiszi vizek két fenséges teremtménye, a narvál és a beluga kereszteződésére. A különös tengeri emlőst még az 1980-as években ejtették el Grönland nyugati részén. Az állat koponyája 1990-ben került a kutatókhoz, akik rög...

Visszaadta egy nő tengerbe esett telefonját a norvég partoknál felbukkant titokzatos beluga

Nem tágít a norvég partok közeléből az a rejtélyes beluga, melyről nemrég egy norvég halásznak sikerült eltávolítania a ráerősített hámokat. A fehér delfin az egyik északi sziget közelében bukkant fel, ahol több alkalommal is megközelítette a halászhajókat. A norvég halászati hatóság munkatársai sikertelenül próbálkoztak segítséget nyújtani az állatnak,...

Halászoktól kért segítséget az orosz haditengerészettől megszökött beluga

Egy norvég halásznak sikerült eltávolítania a hámokat arról a fehér delfinről, amely valószínűleg az orosz haditengerészet egy létesítményéből szökött meg, és az elmúlt napokban több alkalommal is megközelítette a halászhajókat Norvégia északi partjainál. Joar Hastennek sikerült lefejtenie a belugára erősített két hevedert az után, hogy a norvég halá...

Cousteau kapitány fia is részt vesz az orosz cetbörtön foglyainak kiszabadításában

Jean-Michel Cousteau, a világhírű óceánkutató, Jacques Cousteau kapitány fia is bekapcsolódott az orosz távol-keleti "cetbörtönben" tartott 87 fehér és 11 kardszárnyú delfin kiszabadításába. Az ifjabb Cousteau, az Ocean Futures Society vezetője csapatával együtt kezdi el megvizsgálni a fogságban tartott állatok egészségi állapotát. A francia szakember,...

Átköltöztetik az orosz “cetbörtönben” tartott kardszárnyú delfineket és belugákat

A Vlagyivosztok melletti Russzkij sziget egyik öblébe, egy ott kialakítandó ideiglenes központba fogják áttelepíteni azt a csaknem száz fehér és kardszárnyú delfint, amely jelenleg egy illegális "cetbörtön" foglya az orosz Távol-Keleten. A szigeten üzemelő, a nagytestű tengeri állatok tartására szolgáló központot alkalmassá kívánják tenni arra, hogy az...

Eltévedt fehér delfin úszkál a Temzében

Beluga, vagyis fehér delfin bukkant fel kedden a Temze torkolatvidékén. A helyszínre azonnal természetvédő szervezetek hajói vonultak ki, és igyekeznek védeni a cetfélét a Londonon is áthaladó folyó rendkívül erős forgalmától. A brit Bálna- és Delfinvédelmi Társaság szóvivője, Danny Groves a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Temzében felfedeze...

Egy családjától elszakadt narvált fogadtak be maguk közé a belugák

Különleges család úszkál a kanadai Szent Lőrinc-folyó torkolatánál: bálnakutatóknak sikerült megfigyelniük egy csapat belugát, melynek tagjai egy magára maradt narvált fogadtak be maguk közé. A kivételes csapatot több alkalommal is dokumentálták és a kutatók megfigyeléseiből kiderül, hogy a fehér delfinek teljesen elfogadták a fiatal narvált, aki a cso...

Egy kínai akváriumból érkeznek az első lakók a világ első beluga menedékébe

Egy kínai akváriumból érkeznek az első lakók jövő tavasszal a világ első, belugák, vagy más néven fehér delfinek számára kialakított nyíltvízi védett területére Izlandon – jelentette be a brit Sea Life Trust jótékonysági szervezet. A két beluga, Little Grey és Little White 2019 tavaszán kezdi meg csaknem 10 ezer kilométeres útját földön, vízen és...

AJÁNLÓ

Auspicious Wellness CBD Hemp Hair Care System Steve Harvey CBD Gummies Hits From The Bong TKO The Terp Nation CBD Moon Rocks Review KGW Investigates had the CBD level tested in 15 products by Green Leaf Lab Portland-based cannabis Best CBD Gummies at K C Kiosk Online Store CBD Gummies - New 2022 CBD Gummies Review On YouTube Bio Science Male Enhancement Gummies Deep Water Male Enhancement Gummies - Read Reviews Before Buying In 2024 GrownMD Male Enhancement CBD Gummies Price For Sale In USA Official Website Working Reviews 2022 Male Enhancement Pills Review 2020 Granite Male Enhancement I Scam Side Effects MarketWatch Sex Education Last Week Tonight with John Oliver HBO BlueChew Review Does it really work How Long Do Records Last Sharon Osbourne Interview Losing Weight With Atkins Diet Keto ACV Fuel Gummies Reviews MUST Read Shark Tank Weight Loss Beginners Guide to KETO OMAD 1 MEAL A DAY WEIGHT LOSS 4WeightClinicscom San Diego Weight Loss Clinics B12 Info Fox News Lemonade Diet Pills Reviews - Does the Lemonade Diet Pills for Weight Loss Really work MuscleTech Fat Burner MuscleTech Hydroxycut Hardcore Super Elite Best thing for fat lossfatloss HOW I LOST 60 POUNDS IN UNDER 3 MONTHS KETO 2024 Weight Loss New Years Resolution What are the best weight loss pills weight loss pills Health Fitness pills How To Lose Weight In 2 Weeks Without Diet Pills Or Fad Diets Do you think weight loss medications are not effective lets dive into myth vs facts weightloss Quickest Way to Lose Weight Master Cleanse Body Detox HOW I MAKE MY BONE BROTH SOUP ON THE KETOGENIC DIET