Tudomány

Egy teljes évre a Marsra „költözhet” négy ember – különleges kísérletet indít a NASA

A NASA négy önkéntest keres egy rendkívüli kísérlethez, amelyben a résztvevők egy teljes éven keresztül egy zárt, Mars-missziót szimuláló élőhelyen fognak élni.A program célja, hogy a kutatók közelebbről megvizsgálják, milyen fizikai és pszichológiai kihívásokkal járhat egy hosszú távú marsi küldetés. Az eredmények fontos információkkal szolgálhatnak a ...

Miért tanulnak könnyebben angolul a gyerekek? A nyelvelsajátítás tudományos háttere

Sok szülő csodálkozva figyeli, hogy gyermeke néhány hónap alatt olyan természetességgel kezd angol szavakat használni, mintha mindig is ismerte volna őket. Közben egy felnőtt akár évekig is tanulhat, mégis nehezebben szólal meg magabiztosan. Vajon valóban a gyerekeknek „jobb az agyuk” a nyelvtanuláshoz, vagy ennél jóval összetettebb a magyarázat? A...

Fordítsuk javunkra az egyre fejlődő mesterséges intelligenciát

A legnagyobb innovációkat gyakorta fenntartásokkal, sőt, nem ritkán félelemmel fogadják az emberek, ám a tapasztalat azt mutatja, idővel megtanulunk együtt élni az újításokkal. Az erőteljesen továbbfejlesztett mesterséges intelligenciát is sokan problémásnak tartják, hiszen a technológia elméletben akár tömegek munkahelyeit is veszélyeztetheti. A bal...

Az emberi koponyákból emelt azték torony újabb részét tárták fel

A tornyot egy mexikóvárosi épület felújításakor fedezték fel az egykori azték főváros, Tenochtitlán egyik főtemploma, a Templo Mayor ásatási terület szomszédságában még 2015-ben. Akkor 676, mészbe és több ezer csontmaradványba ágyazott koponyát találtak, a mostani ásatás alkalmával 119 darab koponyát. A történészek úgy vélik, a nagyjából hat méter átmé...

A világ első kísérleti fúziós erőművének tesztelésében magyar kutatók is részt vesznek

A fiatal- és középkorú csillagok - lásd pl. mint a Nap - hatalmas mennyiségű, fúzió által termelt energiát sugároznak ki, mely - a tömegarányt tekintve - háromszor annyi energiát termel, mint az Urán-235 izotópjának hasadása, és sok milliószor több energiát a szén- és olaj égéséhez hasonló kémiai folyamatokhoz képest. Az ITER-ben (International T...

Sós tavakat találtak a Marson, amelyek növelik annak esélyét, hogy mikrobiális élet lehet a vörös bo...

A négy, sósvízű víztest növeli annak esélyét, hogy mikrobiális élet lehet a vörös bolygón. Sósvízű tavak hálózatát fedezték fel a Mars felszíne alatt a déli-sarkvidéknél egy nagy földalatti tó mellett. Olasz kutatók, akik a Nature Astronomy című tudományos lapban számoltak be felfedezésükről, két évvel ezelőtt azonosították a nagyobbik tavat, amelyrő...

15 éven belül jön az Airbus első zéró kibocsátású repülőgépe

Zéró kibocsátású, hidrogénmeghajtású repülőgépek tervezését jelentette be az Airbus. Az európai repülőgépgyártó vállalat 15 éven belül szeretné elindítani az első járatot. A hidrogénhajtású gépek működése során kizárólag vízgőz keletkezik. A tömeges használatuk előtt azonban még hatalmas infrastrukturális beruházásokra van szükség a repülőtereken. Euro...

Levált egy hatalmas darab az Északi-sark legnagyobb selfjegéből

Az idei nyári meleg megadta a kegyelemdöfést a mintegy 110 négyzetkilométernyi Spalte-gleccsernek: több kisebb darabra törött. Levált egy hatalmas darab az Északi-sark legnagyobb, 79N vagy Nioghalvfjerdsfjorden nevű selfjegéből, amely Grönland északkeleti részén terül el. A mintegy 110 négyzetkilométernyi jégdarab a műholdfelvételek szerint kisebb dara...

Érintetlen, 2500 éves szarkofágokat találtak Egyiptomban

Az elsődleges vizsgálatok szerint a szakkarai nekropoliszban talált fakoporsókat eltemetésük óta nem nyitották fel. Több mint tucatnyi, érintetlen, 2500 éves szarkofágot találtak Gíza tartományban, a szakkarai nekropoliszban – jelentette be vasárnap az egyiptomi idegenforgalmi és régészeti minisztérium. A közlemény szerint a szarkofágokra három l...

Tűéles képeket készített a Nap finomszerkezetéről Európa legnagyobb napteleszkópja

Tűéles képeket készített a Nap finomszerkezetéről Európa legnagyobb napteleszkópja, a spanyolországi Teide Obszervatóriumban lévő GREGOR. A Leibnitzi Napfizikai Intézet kutatói és mérnökei által újratervezett teleszkópnak köszönhetően Naprendszerünk központi csillaga a korábbinál immár jóval nagyobb felbontásban tanulmányozható Európából. A ...

AJÁNLÓ

Auspicious Wellness CBD Hemp Hair Care System Steve Harvey CBD Gummies Hits From The Bong TKO The Terp Nation CBD Moon Rocks Review KGW Investigates had the CBD level tested in 15 products by Green Leaf Lab Portland-based cannabis Best CBD Gummies at K C Kiosk Online Store CBD Gummies - New 2022 CBD Gummies Review On YouTube Bio Science Male Enhancement Gummies Deep Water Male Enhancement Gummies - Read Reviews Before Buying In 2024 GrownMD Male Enhancement CBD Gummies Price For Sale In USA Official Website Working Reviews 2022 Male Enhancement Pills Review 2020 Granite Male Enhancement I Scam Side Effects MarketWatch Sex Education Last Week Tonight with John Oliver HBO BlueChew Review Does it really work How Long Do Records Last Sharon Osbourne Interview Losing Weight With Atkins Diet Keto ACV Fuel Gummies Reviews MUST Read Shark Tank Weight Loss Beginners Guide to KETO OMAD 1 MEAL A DAY WEIGHT LOSS 4WeightClinicscom San Diego Weight Loss Clinics B12 Info Fox News Lemonade Diet Pills Reviews - Does the Lemonade Diet Pills for Weight Loss Really work MuscleTech Fat Burner MuscleTech Hydroxycut Hardcore Super Elite Best thing for fat lossfatloss HOW I LOST 60 POUNDS IN UNDER 3 MONTHS KETO 2024 Weight Loss New Years Resolution What are the best weight loss pills weight loss pills Health Fitness pills How To Lose Weight In 2 Weeks Without Diet Pills Or Fad Diets Do you think weight loss medications are not effective lets dive into myth vs facts weightloss Quickest Way to Lose Weight Master Cleanse Body Detox HOW I MAKE MY BONE BROTH SOUP ON THE KETOGENIC DIET