Fordítsuk javunkra az egyre fejlődő mesterséges intelligenciát

A legnagyobb innovációkat gyakorta fenntartásokkal, sőt, nem ritkán félelemmel fogadják az emberek, ám a tapasztalat azt mutatja, idővel megtanulunk együtt élni az újításokkal.

Az erőteljesen továbbfejlesztett mesterséges intelligenciát is sokan problémásnak tartják, hiszen a technológia elméletben akár tömegek munkahelyeit is veszélyeztetheti. A baljós gondolatok zöméért ugyanakkor sokkal inkább okolhatók a tudományos-fantasztikus művek, mintsem a tények, hiszen a technológia nem próbálja kiszorítani az emberi munkaerőt. A fő cél a különböző folyamatok meggyorsítása és a mindennapi életünk komfortosabbá tétele.

Ezért is kardinális kérdés, hogy jobban megismerjük a mesterséges intelligenciát és ezeknek az architektúráknak a működési elvét. A rendszer legfőbb előnye a villámgyors döntési képesség, amit a fejlett algoritmusok tesznek lehetővé. Az évekig tartó fejlesztőmunkák hatására ma már olyan neurális hálózatok végzik a folyamatokat, amik a rendelkezésre álló hatalmas adatmennyiségnek köszönhetően kiváló eredményeket biztosítanak. Ám a legfőbb kérdés mégiscsak az, miként tudjuk hasznosítani ezt a mindennapok során.

A mesterséges intelligenciát rengeteg esetben alkalmazhatjuk

Talán bele sem gondolunk, de a technológia bizonyos szempontból már jó ideje szervesen az életünk része. Egy okosotthon rendszer vagy épp az önvezető autók mind-mind a mesterséges intelligenciát használják, és bár ezek kapcsán a hatás közel sem olyan, mint a filmekben, bármerre is pillantunk, folyamatos fejlődést tapasztalhatunk.

Az utóbbi időszakban azonban az innováció felgyorsulásának lehetünk szemtanúi. Ennek eredményeképp olyan megoldások születtek, amikkel nem csupán a komfortérzetünk javítható, de azok a gazdasági folyamatokra is nagy hatással lehetnek. A kérdés tehát az, miképp illesszük be a mesterséges intelligenciát a cégünk, illetve a vállalkozásunk struktúrájába sikeresen. Nos, a lehetőségek tárháza szinte végtelen.

Első körben azokat a fázisokat célszerű automatizálni, ahol magas a humán erőforrásigény. Jellemzően ilyen az ügyfélszolgálat vagy épp a rendelések kezelése. A különféle architektúrák fejlődésével ugyanakkor ennél jóval komplexebb feladatokkal is megbízhatjuk a mesterséges intelligenciát. A különböző gazdasági folyamatok elemzése és az előrejelzések készítése tipikusan hatalmas mennyiségű adatból történik, összetett algoritmusok és összefüggések alapján. Erre a célra egy személyre szabott megoldás tökéletes lehet.

Fontos tehát mielőbb alkalmazni a technológiában rejlő lehetőségeket, hiszen csak így maradhatunk versenyképesek.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!