Válogatás Andreas Gursky fotóművész híres fotóiból

Andreas Gursky neve 2011. november 8-a óta még azok előtt is ismertté válhatott, akik korábban sohasem érdeklődtek a fotográfia iránt. A német fotóművész Rajna II. (1999) című képe ugyanis ezen a napon felkerült a világ legdrágább fényképeinek listájára. Minden eddigi fotóra tett licitösszeget túlszárnyalva 4,3 millió  dollárért kelt el a Christie’s New York-i árverésén.

(2014 decemberében Peter Lik fényképe lett a világ legdrágábban eladott fotója, mivel egy magángyűjtő 6,5 millió dollárt fizetett érte. Cikkajánló: Elkelt a világ legdrágább fotója)

Gursky kilencvenes évekbeli képei gondosan megválasztott fényviszonyok között, egyetlen nézőpontból készített „pillanatfelvételek” voltak. Későbbi, a világ enciklopédikus rendszerezésére tett kísérleteiben a dokumentarista szemlélet továbbra is jelen van, de az óriásfotókon megjelenő civilizáció alakította táj átláthatósága, kontrollálhatósága már illuzórikusnak tűnik. Az elmúlt évtizedben a szintén nagy távolságból, többnyire magasról (toronyból, helikopterről vagy egyenesen az űrből) elkattintott felvételek sorozatából Gursky komputertechnika felhasználásával konstruál lélegzetelállító látványokat. Olyan „vizuális struktúrákat” hoz létre, amelyek az adott jelenség – legyen az ember alkotta táj, épület, tömegjelenet vagy a földfelszín részlete – szerkezetét tárják fel.

Cathedral I, 2007

Andreas Gursky

Phenjan, 2007

Andreas Gursky

Tour de France, 2007

Andreas Gursky

Kamiokande, 2007

Andreas Gursky

99 cent, 2001

Andreas Gursky

Rhine II, 1999

Andreas Gursky

Chicago Mercantile Exchange, 1999

Andreas Gursky

Bahrein, 2005

Andreas Gursky

Nha Trang, 2004

Andreas Gursky

Dubai, 2008

Andreas Gursky

Kuwait Stock Exchange, 2000

Andreas Gursky

Greeley, 2003

Andreas Gursky

Dortmund, 2009

Andreas Gursky

Montparnasse, Párizs, 1993

Andreas Gursky

James Bond Island, 2007

Andreas Gursky

Madonna, 2001

Andreas Gursky


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!