Hírek
Észak-Korea azt állítja, hogy hidrogénbombát robbantott
Az észak-koreai állami média közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával szerdán. Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozta földrengést észlelt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén. Az állami ...
Két különböző évben született egy ikerpár Amerikában
Más-más születési év szerepel egy San Diegóban (Kalifornia) szilveszterkor világra jött ikerpár születési bizonyítványában. A Jaelyn Valencia nevű kislány december 31-én ünnepli majd születésnapját, míg kisöccse, Luis Valencia Jr. január 1-jén, mivel csak pár perc időeltéréssel, de két különböző évben jöttek világra.
A születési bizonyítvány szerint ...
Ezért született már csaknem háromezer kisbaba kisfejűséggel Brazíliában
Már csaknem háromezer csecsemő jött világra kisfejűséggel Brazíliában, amelynek egészségügyi minisztériuma az áprilisban megjelent zika-lázzal hozza összefüggésbe a születési rendellenességek megszaporodását. A brazil szaktárca december elején jelentette be, hogy a szúnyogok által terjesztett betegség áll a mikrokefáliás (kisfejűség) esetek számának drá...
Először nevezhetik el ázsiaiak a periódusos rendszer új elemét
Hivatalosan is elismerték a periódusos rendszer 113., egyelőre csak Ununtriumként emlegetett elemét, amelyet így a hagyományok szerint a felfedezők, most először nem amerikai, orosz vagy német, hanem ázsiai, azon belül is japán kutatók nevezhetnek el.
A szigetországbeli tudósok Morita Koszuke vezetésével 2012-ben jelentették be, hogy sikerült előállíta...
Már az újévet köszöntötték Ausztráliában és Új-Zélandon
Már 2016-ot üdvözlik Szamoán és más dél-csendes-óceáni szigeteken közép-európai idő szerint csütörtökön 11 óra óta, Új-Zélandon pedig déli 12 óra óta.
Fotó: MTI / AP / Rob Griffith
Elsőként lépett át az új évbe Szamoa szigetállam, mely 2011-ben került át a dátumválasztó vonal másik oldalára, addig attól keletre éltek, így 23 órával voltak Új-Zéland ...
A szokásosnál 30-40 fokkal melegebb van az Északi-sark környékén
Az ilyenkor szokásosnál 30-40 fokkal magasabb hőmérsékletet mérnek ezekben a napokban az Északi-sark környékén. Egy meteorológiai állomás, amely egy, az Északi-sarktól mindössze 500 kilométerre fekvő bóján működik, nulla fokot mért szerda délelőtt közép-európai idő szerint - közölte a Német Időjárás-szolgálat (DWD). Egy másik, az Északi-sarktól 330 kilo...
Elképesztő számok a valós idejű USA adósságszámlálóban
Az Egyesült Államok valós idejű adósságszámláló weboldalán igazán megdöbbentő számokkal találkozhatunk.
Az US Debt Clock weboldal első ránézésre kissé kaotikus táblázatból kiderül, hogy az USA jelenlegi államadóssága 18,8 trillió dollár (US National Debt), ami kb. 550 milliárd dollárral haladja meg az Ország GDP-jét (US Gross Domestic Product). Az ...
Több tízmillió fát fenyeget pusztulással a kaliforniai aszály
Egész erdőket fenyeget pusztulással a 2011 óta tartó aszály Kaliforniában - állapították meg szakemberek, akik szerint több mint 58 millió termetes fa elhalását okozhatja a vízhiány és a magas hőmérséklet. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölt tanulmány szerint a kaliforniai erdőségek akkor is visszafordíthatatlan károkat szenvedhe...
Elfogy a víz Velence utcáiról az alacsony vízállás miatt
Iszapban rostokolnak a velencei gondolák a szokatlanul alacsony vízállás miatt.
Az északolasz város kisebb kanálisaiban szüneteltetni kell a közlekedést, mert többször előfordult, hogy a gondolák megfeneklettek. A hatóságok közlése szerint a vízállás apálykor időnként 55 centiméterrel a normális szint alá süllyed. Szakértők az előrejelzések alapján a...
Januártól tilos lesz a kutyákat láncon tartani
2016. januárjától tilos lesz láncra verve tartani a kutyákat. Már a 2012-es állatvédelmi törvényt módosító kormányrendelettel is jelentősen szigorodtak a kutya- és egyéb állattartás szabályai, illetve megemelték az állatvédelmi bírság összegét. A 2016-tól életbe lépő rendelkezések szerint viszont egyáltalán nem lehet tartósan kiláncolni a kutyákat.
"...


































