Mennyi arany van összesen a világon?

A legelfogadottabb becslés szerint nyolcezer köbméter aranyA hitleri birodalom végnapjaiban elásott rejtélyes aranyérmékre bukkantak. van a világon a talaj felett, azaz elférne az összes egy 20 méteres élhosszúságú kockában. Ennek tömege 171 ezer 300 tonna lenne, más becslések viszont 2,5 millió tonnára teszik a világ aranyát, azaz sokszorosan többre.

Aranyrúd

A jókora eltérés oka részben az, hogy az emberiség igen régóta, több mint hatezer éve bányászik aranyat. Az első aranypénzeket időszámításunk előtt 550 körül verték, Krőzus király volt az úttörő. 1492-ig, vagyis AmerikaSzabadon kóborolhatnak a Yellowstone bölényei. felfedezésAmerikai csillagászok bizonyítékot találhattak a legendák övezte kilencedik bolygó létezéséről. éig csaknem 13 ezer tonnát termelhetett ki az emberiség a londoni székhelyű GFMS fémipari tanácsadó cég becslése szerint.

Aranymosás

Apa és fia aranyat mos Hondurasban
Fotó: Orlando Sierra

Akadnak azonban, akik szerint sokszorosan túlbecsült az adat, mert a primitív bányásztechnika legfeljebb 300 tonnányi arany kiaknázását tette lehetővé. Ugyanakkor a jelenlegi mennyiséget 155 ezer tonnásnak saccolják, azaz az elfogadott adatnál nem sokkal kevesebbnek.

A másik véglet szószólói legalább 2,5 millió tonnásra teszik az eddig kitermelt arany mennyiségét. Ők azzal érvelnek, hogy ha a csaknem három és félezer évvel ezelőtt élt TutanhamonTutanhamon sírjának feltárása. fáraó koporsójába másfél tonna aranyat öltek, akkor mennyi lehetett a többi, kifosztottan talált egyiptomi királysírban.

Külszíni aranybánya Szudánban

Külszíni aranybányaA világ 10 legnagyobb aranybányája. Szudánban
Fotó: Ashraf Shazly

Hogy melyik becslés a helyes? A BBC magazinrovatában megjelent cikk szerint nem tudni, mindegyik becslések becslésének becslésén alapul. Amerikai geológiai becslések szerint még bő 50 ezer tonna kitermelhető aranyat rejt a földAzonos eredetű lehet a Hold és a Föld vízkészlete. . Ha az eddig felszínre hozott nemesfém mennyiségének uralkodó becslését nézzük, akkor az emberiség már bőven kitermelte a háromnegyedét.

Aranybányászat

Mindennek tetejébe az aranyat egészen mostanáig újrahasznosították, előfordulhat, hogy egy legújabb kori aranyórában az ókori Róma idején bányászott arany van. A recirkuláció azonban kezd megszakadni, mivel egyes ipari technológiákhoz kell arany, ám olyan kis mennyiségben, hogy azt nem érdemes visszanyerni. Brit geológusok becslése szerint a világ jelenlegi aranykitermelésÚjabb kanadai cég kapott aranykitermelési engedélyt az erdélyi Érchegységben. ének a 12 százalékát emészti el így az ipar. – Írta az MTI.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!