Címke: találmány

Idén is meghökkentették a világot az anti-Nobel-díjas kutatók

Az ülő helyzetben végzett ön-kolonoszkópia, hullámvasút-terápia és a főnök elleni dühöt levezető virtuális vudubaba feltalálói is nyertek az idei anti-Nobel-díjakból. Az Ig Nobel-díjakat immár 28. alkalommal adták át, melyeket a hagyományokhoz híven a Harvard Egyetemen vettek át a nyertesek valódi Nobel-díjasoktól. Szokás szerint papírrepülőverseny és a...

Sötétben világító növényeivel nyert innovációs díjat egy magyar feltaláló

Sötétben világító növényeivel nyert növényinnovációs kategóriadíjat Kun Richárd feltaláló a 6. Sanghaji Nemzetközi Technológiai Kiállításon Kínában - közölte a Valor Hungariae Zrt. A cég közleményében azt írta, a flAVATAR elnevezésű találmány egy olyan, száz százalékban növényi alapú anyag, amellyel ha külsőleg kezelik a vágott virágokat és cserepes növ...

Légtisztító “növényi hátizsákot” tervezett egy holland diák

A levegőt szennyező ártalmas részecskéket szűri ki viselője környezetéből a "növényi hátizsák", amelyet a Delfti Műegyetem egy hallgatója tervezett - olvasható az egyetem honlapján. A Plant Bagnek nevezett átlátszó hátizsák belsejében növények nőnek. Ventillátorrendszere a porszívókéhoz hasonló HEPA-szűrőn és a gyökerekkel átszőtt altalajon keresztül be...

Már 12 éve nem fürdik egy amerikai kutató, mivel szerinte egyáltalán nincs rá szükségünk

Már 12 éve nem fürdött meg Dave Whitlock amerikai vegyészmérnök, mivel szerinte egyáltalán nincs szükségünk a mindennapi fürdésre, és úgy gondolja, hogy a túlzott tisztálkodással csak ártunk magunknak. A Massachusetts Institute of Technology egyetemen végzett Whitlock így nyilatkozott erről egy amerikai hírcsatornának: „Senki sem készített még klinikai ...

A szennyezett ivóvíz megtisztítására alkalmas könyvet készítettek kutatók

A szennyezett ivóvíz megtisztítására alkalmas könyvet készítettek a kutatók, akik szerint a fejlesztés hatékonynak bizonyult az első terepen végzett teszteken. A "iható könyv" lapjai ezüst, illetve réz nanorészecskéket tartalmaznak, amelyek végeznek a baktériumokkal, amikor a víz keresztülfolyik a szűrővé alakított papíron. A könyvben használati utasítá...

Mesterséges, fotoszintetizáló levelet készített egy brit egyetemista

Julian Melchiorri-nak a londoni Royal College of Art hallgatójának, a bostoni Tufts Kutatóegyetem orvosbiológiai intézetével együttműködve, sikerült mesterséges levelet előállítania. „A mesterséges anyag ugyanúgy él és lélegzik, mint ahogy egy növényi levél” – mondta Melchiorri a The Independent brit lapnak. Az innovatív mérnöki tervezés szak mesterszak...

7 találmány, amik a megjelenésük óta nem változtak

Az eszközök folyamatos fejlesztése könnyebbé és kényelmesebbé teszi az életünket, azonban vannak olyan találmányok, amiket évszázadok óta változatlan formában ismerhetünk, mert egyszerűen nincs szükség a továbbfejlesztésükre. Szögesdrót A XIX. században az oklahomai legelők védelmére fejlesztették ki, mert nem volt elég fa kerítés építéséhez. Négy h...

18 őrült találmány a 20. század elejéről

Sokszor bele sem gondolunk, hogy azok a tárgyak és használati eszközök, melyek nap mint nap a kezünk ügyébe kerülnek egykoron micsoda kuriózumnak, ne adj isten őrültségnek számítottak. Pedig a legzseniálisabb dolgok gyakran a legnagyobb badarságnak tűnő ötletekből születnek. Ahogy Albert Einstein is mondta: "Ha egy ötlet első hallásra nem tűnik abszurdn...

AJÁNLÓ

Vivid Lean Keto ACV Gummies Review: Can They Supercharge Your Keto Diet? Can Leaf Keto ACV Gummies Support Your Keto Journey? Here’s What We Found D-Fit: A Comprehensive Review of Its Fitness and Performance Benefits Kantar ACV Keto Advanced Weight Loss Gummies: Review the Supplement Ingredients Benefits Boostline Keto ACV Gummies Review: What You Need To Know? Sugar Shield Review: Will It Work For You? Neslemy Detox Patch Review: Is It Right For You? TrimBoost Keto + ACV Gummies Review: Should You Buy? PhenQ Reviews [2024 Updated]: Customer Results, Side Effects, Price Burn Well Keto + ACV Gummies Review – Read This Before Buying Apple Cider Vinegar Supplement Glycogen Control GlycoCare Review: Is It Right For You? ChakraFlowX Review: Does It Really Promote A Health Stress Response? GetThin USA Review – Read This Before Buying! Sugar Detox Drops Review: Are The Ingredients Safe To Try? Feminine Health Review – Does Women’s Supplement From Bioma Really Work? NanoDefense Pro Reviews – Are The Ingredients Safe To Try? KS Burn Keto Weight Loss Gummies Review – Does It Really Work? Super Control Max Glyco Optimizer – Should You Try It? TotalLife Keto ACV Gummies Review: Does It Really Work for Weight Loss? I Tried Sumatra Slim Belly Tonic – Here are My Weight Loss Results Experience Enhanced Ketosis with Keto Rain Keto BHB Gummies: Are They Worth It? Slim Laboratory Keto ACV Gummies Review: Should You Buy This Supplement? Ketomentin Review – Is It Really Worth The Money? CBD ONE Male Enhancement Gummies Review – Will It Work For You? Bloom CBD Male Enhancement Gummies Review – Does It Really Work? Growth Matrix Review – Does It Really Work? AlphaX Male Enhancement Review – What To Know First Before Buying X Maxx XR Male Enhancement Review: Will It Work For You? Vigorous Vitality Male Enhancement Gummies – Read This Honest Review Before Buying! TRUEMAN Male Enhancement Gummies Review – Negative Complaints or Real Truman CBD Gummies? Looking for Enhanced Stamina? Discover How Vigordic Can Elevate Your Daily Strength and Energy Alpha Edge: An In-Depth Review of Its Performance-Enhancing Benefits ViraFlexx Male Enhancement: Review the Supplement Ingredient Benefits Max Man Pro Reviewed: What You Need To Know The Phoenix ED Device Review (2024 Warning) Safe At-Home Erectile Dysfunction Device or Hidden Risks? Alpha Strip Male Enhancement Gummies Review – Is It Right For You? I Tried EngageX Male Enhancement Gummiess – Here Is My Experience PoweRx Review – Will These Advanced Male Health Pills Really Work For You? Are Mega Plex Gummies the Key to Enhanced Stamina and Virility? An Honest Review Erectax Male Enhancement Gummies Review – Is It Right For You? Ready XL Review: Does It Deliver on Its Promise to Improve Male Performance? Full Body Male Enhancement Gummies Review: Is It Worth the Money? AlphaLabs Male Enhancement CBD Gummies Review – Read This Before Buying Popular Male Enhancement Supplement Nature’s Leaf CBD Gummies – Should You Buy? My Bloom CBD Gummies Results – But Will It Work For You? Alpha Bio CBD Gummies Review – Will It Work For You? Pros & Cons Of Renew Calm CBD Gummies How Revitalized Remedies CBD Gummies Help Alleviate Stress and Improve Well-Being Harmony Leaf CBD Gummies Reviews – Scam or Legit HarmonyLeaf CBD Male Enhancer Gummies? Blue Vibe CBD Gummies Reviews – SCAM Exposed! Important User Warning! WellnessPeak CBD Gummies Review – Cheap Scam or Safe Wellness Peak CBD Brand? Blissful Aura CBD Gummies Review – Scam or Legit? Negative Official Website Complaints MyLyfe CBD Gummies Review – Can You Trust My Lyfe CBD Gummy or Scam? Hempified Full Spectrum CBD Gummies Review: Are They the Key to Enhanced Wellness? LuCanna Farms CBD Gummies: Review the Supplement Ingredient Benefits BioHeal CBD Gummies Review – Bogus Scam Exposed! Do NOT Buy Bio Health CBD Wellness Gummies Yet! Nature’s Leaf CBD Gummies Review – Everything You Need To Know Natures Leaf CBD Gummies Review – Does It Really Work? Dana Perino CBD Review – All The Details You Need Right Here Calmwell CBD Gummies Review – Is It Worth Buying? ZenLeaf CBD Gummies: Review the Supplement Ingredient Benefits My Yuppie CBD Gummies Results – But Will It Work For You? Wellness Farms CBD Gummies Review – Will It Really Work As Advertised? Canna Labs CBD Blood Sugar Gummies Review – The Latest Research Rejuvazen CBD Gummies Review: Does It Really Work as Advertised? Nature’s Garden CBD Gummies Review – Should You Buy? LuCanna Farms CBD Gummies Review – Should You Buy? Calmwell Mushroom Gummies Review – Does This Supplement Even Work? Radiant Ease CBD Gummies Review (Scam or Legit?) What to Know First!