Címke: bomba

Feltérképezték az első víz alatti atomrobbantás kráterét a Bikini-atollnál

Visszatértek a tudósok a 73 évvel ezelőtti csendes-óceáni víz alatti atomkísérlet helyszínére, hogy feltérképezzék a tengerfenék sebeit. Az 1946. július 25-i kísérlet helyszíne a Bikini-atoll volt, ott hajtották végre az első víz alatti atomrobbantást. A kráter ma is látható, amint a robbantáskor a felszínen úszó hajók roncsai is. "Azért választották a...

Veteményeskert a Westminster-székesegyházra ledobott bomba kráterében

1940 szeptember 20.-án, egy évvel azután, hogy Hitler hat évig tartó háborút kirobbantva lerohanta Lengyelországot, egy német repülő bombát dobott Londonra az Anglia elleni bombázó hadjárat ideje alatt. A célpont a Westminster-székesegyház épülete volt. Szerencsére a pilóták rosszul számolták ki a röppályát, és a bomba célt tévesztett. A székesegyház me...

Észak-Korea azt állítja, hogy hidrogénbombát robbantott

Az észak-koreai állami média közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre egy hidrogénbombával szerdán. Nem sokkal korábban a dél-koreai és a kínai földtani intézet is arról számolt be, hogy emberi tevékenység, feltételezhetően robbanás okozta földrengést észlelt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság északkeleti részén. Az állami ...

Ahol a bombák a mindennapok részei – lövedékekből használati tárgyak Laoszban

Laoszban a fel nem robbant lövedékekből használati tárgyak készülnek, a bombák a mindennapok részei. A 42 évvel ezelőtt véget ért vietnami háború halálos örökséget hagyott a legtöbb indokínai országra, de különösképp Laoszra. Az amerikai hadsereg több mint 2 millió tonna bombát dobott az ország területére 1964 és 1973 között, így Laosz a legsűrűbben ...

Mekkora pusztítást okozna egy lakóhelyére ledobott atombomba? [interaktív térkép]

A Google Mapset használó Nukemap weboldal megmutatja, hogy milyen pusztítást okozna környezetünkben egy nukleáris fegyver. A jobb oldali sávban adhatjuk meg a várost, amelyre kíváncsiak vagyunk, majd különféle nukleáris pusztító eszközök közül választhatunk. Kiválaszthatjuk, hogy a bomba melyik hatására vagyunk kíváncsiak, például a "tűzgömb hatósugara"...

A Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák

1945. augusztus 6-án Hirosimára, majd augusztus 9-én Nagaszakira dobtak atombombát. Az első Japánra dobott bombát az Enola Gay nevű B-29-es bombázó szállította, amelynek a neve Little Boy volt. A Nagaszakira dobott bombát Fat Mannek nevezték. Előbbi uránt, utóbbi plutóniumot tartalmazott. A Little Boy 64,1 kg 82,7 %-ra dúsított uránt (Oralloy-t) tarta...

London bombázásának helyszínei

Az Egyesült Királyság Nemzeti Levéltára megdöbbentő interaktív térképet állított össze, amely pontosan részletezi a Londonra a Luftwaffe által a második világháborúban ledobott bombák helyét és időpontját. 1940. szeptember 7. Az első éjszaka A Bomb Sight nevű projekt 1940. október 7. és 1941. június 6. között a brit fővárost ért bombatalálatok pon...

Majdnem hidrogénbomba robbant az Egyesült Államokban 1961-ben

Csaknem felrobbant egy hidrogénbomba több mint fél évszázaddal ezelőtt az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti térségében. A nukleáris katasztrófát a szerkezet négy biztonsági berendezése közül csak az utolsó akadályozta meg. Az információ egy eddig titkos dokumentumból derült ki, amit egy oknyomozó újságíró szerzett meg az információszabadságról ren...

A napalm gyújtóbomba ereje egy téglaépületben

A napalm rendszerint a gyújtóbombák alapanyaga. Sűrűn folyós, vagy zselés állagú anyag. Általában kőolaj vagy hasonló jól égő anyag felhasználásával készül. Eredetileg kókuszzsírból nyert zsír- és olajsavakat kevertek alumíniumsókkal, majd kocsonyásított benzinnel, amelyet nátrium- és palmitinsavval kezeltek. Elsősorban közvetlenül emberi élet kioltásár...

AJÁNLÓ

Treating Nail Fungus: Your Guide to OTC Options Artificial Nail Fungus: Treatments That Really Work Bleach Foot Soak: Safe Ratio & Potential Risks Can Bleach Kill Fungi? What You Need to Know Foot Fungus Relief: Crema Para Hongos at Walgreens CVS Nail Fungus Treatment: Options & What Works | 2024 Nail Fungus: What Really Works? Fuente Nail Fungus Treatment: Real Reviews & What Works Pinky Toenail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Toenail Fungus Pictures: What They Look Like & What to Do Toenail Fungus & Homeopathy: Can It Really Work? Hot Water Treatment for Nail Fungus: Does it Work? Nutraboost: Your Guide to Nail Fungus Treatment Nail Fungus: Causes, Symptoms & Effective Treatment Nail Fungus Device: Do They Really Work? Nail Fungus & Press-On Nails: What You Need to Know Why Is My Nail Fungus Getting Worse? Nail Fungus Treatment in Greenbrae | Causes, Remedies & Prevention Laser Treatment for Nail Fungus: What You Need to Know Toe Nail Fungus Laser Treatment: Cost & What to Expect Toenail Fungus: Treatment Options & What You Need to Know Natural Toenail Fungus Treatment: What Really Works Wella Nail Fungus Treatment: Reviews & What You Need to Know Brown Toenails: Causes, Treatments & When to See a Doctor White Stuff on Toenails: Causes & What You Can Do Yellow Thick Toenails: Causes & Treatment Options