Feltérképezték az első víz alatti atomrobbantás kráterét a Bikini-atollnál

Visszatértek a tudósok a 73 évvel ezelőtti csendes-óceáni víz alatti atomkísérlet helyszínére, hogy feltérképezzék a tengerfenék sebeit. Az 1946. július 25-i kísérlet helyszíne a Bikini-atoll volt, ott hajtották végre az első víz alatti atomrobbantást. A kráter ma is látható, amint a robbantáskor a felszínen úszó hajók roncsai is.

“Azért választották a kísérlet helyszínéül a Bikini-atollt, mert távol esik a lakott területektől és lagúnája jól járható” – mondta Art Trembanis, a Delaware-i Egyetem munkatársa, a feltérképezést végző kutatócsoport vezetője a BBC-nek.

Forrás: NASA/USGS

Két tesztet végeztek, az egyikben a 21 kilotonna robbanóerejű Helen of Bikini nevű szerkezetet robbantották fel az óceán felszíne alatt 27 méterrel. A detonáció kétmillió tonna vizet, homokot és porrá zúzott korallt repített az ég felé. A rendkívüli energiakiáramlás ellenére az expedíció előtt Trembanis úgy vélte, a megsebesített tengerfenék nagyobb részét azóta befedte az üledék.

Forrás: Library of Congress

Az óceánkutatókból, geológusokból, tengerrégészekből és mérnökökből álló kutatócsoport azonban markáns mélyedést talált a helyszínen. Szonár segítségével térképezték fel a 800 méter átmérőjű, nagyjából 10 méter mély krátert. Eredményeiket az Amerikai Geofizikai Társaság konferenciáján mutatták be.

Forrás: University of Delaware

“A nyolcvanas évek végéig, a kilencvenes évek elejéig kellett várni, hogy a búvárok megközelíthessék a területet. Akkoriban csak néhány roncsot voltak képesek megnézni. Most fejlett szonártechnológiát használtunk, a teljes helyszín fel tudtuk rajzolni. Akkora a különbség, mintha a zseblámpa fényénél vagy napfényben, teljes megvilágításban tekintenénk meg a Grand Canyont. Látjuk a roncsok elhelyezkedését és azt is, hogy a bomba okozta seb még nem gyógyult be” – mondta Trembanis.

Forrás: University of Delaware

Az expedíciót azért is szervezték, hogy jobban megismerjék a környezeti károkat. Ugyan a radioaktivitás sokat mérséklődött, a kísérletben feláldozott hajók a mai napig szennyezik az óceánt. A Saratoga nevű amerikai anyahajó tartályából most is szivárog az üzemanyag, a Nagato japán hadihajó üzemanyaga sok kilométeres csíkot hagyott. Ahogy a hajók a víz alatt szétesnek, a szennyezés egyre nagyobb gondot okozhat – tette hozzá a kutató.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!