Harminchét éves lett a világ legidősebb óriáspandája

Harminchét éves lett a világ legidősebb, fogságban élő óriáspandája. Csia Csia szülinapi tortát is kapott, amelynek tetején ott magasodott kifaragva a 37-es szám. Eleinte ugyanakkor nem nyűgözte le a jéggé dermesztett gyümölcslevekből készült színes alkotás, ugyanis helyette sokáig inkább bambuszt rágcsált. A rekorder panda tiszteletére mondott Ocean Park-i köszöntőben Blythe Ryan Fitzwilliam, a Guinness Világrekordok döntőbírája lenyűgözőnek nevezte, hogy az ünnepelt ilyen hosszú életet ért meg.

legidosebb-panda

Csia Csia 1978-ban született Szecsuan tartományban, a pandák őshazájában és 1999-ben, két évvel Hongkong anyaországához való visszatérése után került a különleges közigazgatási övezetbe. Mint fogalmaztak, korához képest egész aktív, bár az utóbbi időben egyre többet alszik. Bambuszból egyre kevesebbet fogyaszt, helyette rostkiegészítőket kap. Az is elhangzott, hogy az egészségével nincs minden rendben, szürkehályoggal küzd és a vérnyomása is magasabb a normálisnál. Emberi mértékkel mérve már a százévesek klubjába tartozik.

Csia Csia előtt egy hím panda – Tu Tu – volt az emberi gondoskodásban legtovább élő pandák rekordere. 1999 júliusában búcsúztatták 36 évesen Hupej tartomány állatkertjében. Csakúgy, mint Csia Csia, vadon született, s korát ezért csak megbecsülni tudták. Az állatok születési idejének meghatározására azonban ma már a szakemberek nagy pontossággal képesek. Az egyedül Kínában honos óriáspandák a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartoznak; a legfrissebb felmérések szerint 2013 végén 1864 élt közülük vadon, 375 pedig fogságban. Vadon átlagosan 15 évig élnek.

legidosebb-panda-2


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!