Falfestményekkel díszített ókori “gyorsbüfét” fedeztek fel Pompejiben

Egy újabb ókori “gyorsbüfét”, úgynevezett thermopoliumot fedeztek fel a Pompejiben folyó ásatásokon Olaszországban.

A thermopoliumokban meleg ételeket, köztük frissen sült húsokat és frissen készült halételeket, sajtot, olívabogyót, bort árultak. Jellemzőjük a pultba mélyen belesüllyesztett nagyhasú tárolóedények, a doliumok voltak.

Forrás: Pompeii – Parco Archeologico

Az ókori Rómában széles körben elterjedtek voltak ezek a falatozók, Pompejiben is találtak már belőlük mintegy nyolcvanat, a most felfedezett – és még csak részben kiásott – vendéglő különlegessége, hogy kitűnő állapotú falfestmények díszítik.

A két már feltárt freskó közül az egyiken egy néreida, vagyis tengeri nimfa látható lóháton, tengeri miliőben, a másik, rá merőleges falra pedig egy thermopoliumi életképet festettek, mintegy a vendéglátóhely cégéreként.

Forrás:  Pompeii – Parco Archeologico

A helyszín a pult előtti amforákkal, mintha csak a tükörképe lenne a falra festett jelenetnek – közölte Massimo Osanna, a Pompeji Régészeti Park főigazgatója. A pompeji 5-ös körzetben folyó ásatások szinte havonta hoznak a felszínre szenzációs leleteket.

Pompeji 20 ezer lakójának jelentős része meghalt a Vezúv 79-es kitörésekor, amikor a várost maga alá temette egy réteg láva, sár és por. Csak a 18. században fedezték fel az elfeledett város nyomait, benne számos nagyon jó állapotban megőrződött régészeti lelettel.

Forrás: Pompeii – Parco Archeologico
Forrás:Pompeii – Parco Archeologico
Forrás: Pompeii – Parco Archeologico
Forrás: Pompeii – Parco Archeologico

Cikkajánló: Egy felszerszámozott katonai ló megkövült maradványa került elő Pompejiben


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!