Hírek

Több mint százan felelősek a pusztító tiencsini robbanásokért

Eddig 123 felelőse van annak a tavaly augusztusi tiencsini raktárrobbanásnak és tűznek, amelyben legalább 165 ember, köztük sok tűzoltó is meghalt – áll a közzétett vizsgálati jelentésben. Hetvennégy tisztségviselőt a kommunista párt vont fegyelmi eljárás alá, 48 hivatalnokot más helyi szervek számoltatnak el. Egy vétkesnek tartott illetékes időközben m...

Kilövési engedélyt adhatnak Olaszországban az eurómilliókért megmentett farkasokra

Bár az elmúlt évtizedekben az olasz állam több millió eurót fordított a kihalófélben lévő farkasok megmentésére, a környezetvédelmi minisztérium most több példány kilövését tervezi. Elsősorban az Appenninek térségében szaporodtak el a farkasok és jelentenek egyre nagyobb veszélyt az állattenyésztőknek - közölte a La Repubblica című római napilap. Az App...

Kínaiak ezreit költöztetik ki a világ legnagyobb rádióteleszkópja miatt

A délnyugat-kínai Kujcsou tartományban több mint 9 ezer embernek kell elhagynia véglegesen otthonát, hogy ne zavarják a világ legnagyobb egytányéros űrfigyelő rádióteleszkópjának működését. Az átadás előtt álló eszköz összeszerelésével várhatóan szeptemberre végeznek, s a tervek szerint még október előtt két közeli megye négy lakóparkjába költöztetik a ...

Elképesztő légi felvételek, amik új nézőpontból mutatják be a szíriai háborút

Az Irakban és Szíriában drónokkal rögzített légi felvételek egészen új nézőpontból engednek betekintést a háborúba, aminek eredménye rengeteg halott és porig rombolt városok. A felvételek egy része olyan terrorszervezetektől származik, mint az ISIS és az Al-Núszra Front, akik nem csak propagandacélokra használják fel a légi felvételeket, de sokszor il...

Franciaország a világon elsőként betiltotta az élelmiszerek kidobását a szupermarketeknek

Jogszabály kötelezi a francia szupermarketeket arra, hogy a már eladatlan élelmiszereket a szemétbedobás helyett jótékonysági szervezeteknek adományozzák. Az élelmiszer-hulladék és a szegénység megfékezésére létrehozott új törvény be nem tartása komoly szankciókkal jár. Akár 75 ezer euró pénzbírságot vagy két év letöltendő börtönbüntetést is kaphat az...

Drónokra vadászó sasokat képeznek ki a rendőrök

Az amszterdami rendőrség munkatársai ragadozó madarakat készül bevetni a terrorellenes harc során. Mivel ez is egy lehetséges támadási eszköz, különleges szakértőkkel több fajtát, de legfőképp sasokat képeznek ki, ők ugyanis náluk sokkal nagyobb termetű zsákmányt is képesek levadászni. A több mint egy évig tartó kiképzést az állatok vadászösztönére a...

A fajok felét élőhely-változtatásra kényszeríti a klímaváltozás

A világ növény- és állatfajainak felét élőhely-változtatásra kényszeríti a klímaváltozás. Több ezer faj adatainak tudományos értékelése szerint a vándorlási folyamat a sarkvidékek irányába és a magasabban fekvő területek felé indult el világszerte - mondta Camille Parmesan, a brit Plymouth Egyetem munkatársa szerdán az ausztráliai Hobartban lévő Tasmani...

Egy rémült elefánt tört-zúzott egy indiai városban

Betévedt egy vadon élő indiai elefánt az ország északkeleti részén, a Nyugat-Bengál államban található Sziliguri városába. A riadt állat a közeli Bajkunthapur erdőből tévedt a városba, ahol házakat, kerítéseket, parkoló autókat és kétkerekű járműveket rongált meg, mielőtt végül altatólövedékkel sikerült megállítani és visszavinni az erdőbe. Indiában a m...

A cápatámadások rekordéve volt 2015

Világszerte 98 cápatámadás történt 2015-ben, a szakértők szerint ez új rekordot jelent. A Floridai Természettudományi Múzeum hétfői jelentése szerint ennyi cápatámadás egy év alatt még sosem történt. Egyedül Floridában 30 alkalommal haraptak meg embert a ragadozók. George Burgess, a nemzetközi cápatámadás-dokumentáció kurátora szerint a támadások szá...

Óriási vihar csapott le a világ egyik legnagyobb luxushajójára

Rövid, ijesztő nyaralásban volt részük az Anthem of The Seas (Tengerek himnusza) nevű hajó utasainak, miután egy hétfő délutáni tengeri óriási vihar alaposan megrongálta a világ második legnagyobb luxushajóját. A hajó felfüggesztette Karib-tengeri útját, miután a 190-240 kilométer/órás széllökések és a 9 méteres hullámok halálra rémítették a kabinjaikba...

AJÁNLÓ