Címke: elefánt

Így tudta megállítani a felbőszült elefántot a túravezető

Alan McSmith már 30 éve vezet szafarikat Dél-Afrikában, így jól ismeri az afrikai vadont és annak különleges élővilágát, s az évek alatt megtanult minden váratlan helyzetben higgadt maradni. Nagy szüksége volt erre akkor is, amikor a Kruger Nemzeti Parkban egy felbőszült elefántot kellett jobb belátásra térítenie. Habár az elefántokkal való találkozá...

Kiselefánt született a Fővárosi Állatkertben

Kiselefánt született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Angele, az anyaállat vemhességét már februárban bejelentették, és azt is tudni lehetett, hogy az újszülött érkezése késő ősszel várható. Az állatkert közleményéből kiderül, hogy minden rendben zajlott, és az újszülött nem sokkal világrajövetele után sikeresen lábra is állt. Az ellés alatt végig je...

Drámai mértékben csökkent az erdei elefántok száma

A vadorzás miatt mintegy kétharmadával csökkent az erdei elefántok (Loxodonta cyclotis) száma 2008 óta a közép-afrikai Kongó-medencében a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint. A legújabb számlálás szerint Kamerunban, a Kongói Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és Gabonban már csak mintegy 10 ezer erd...

Veszélyeztetett borneói törpeelefántokat öltek meg Malajziában

Két borneói törpeelefánt tetemét találták meg Malajziában, mindkettő agyarát levágták. Az egyik elefánt tetemét szeptember 10-én fedezték fel a kelet-malajziai Sabah államában, a másikét néhány nappal ezelőtt. Úgy vélik, hogy mindkét állatot orrvadászok ölték meg őket, a hatóság nyomozást indított, bár gyanúsítottak még nincsenek – számolt be róla a The...

Naponta egy ember hal meg tigris- vagy elefánttámadás következtében Indiában

Naponta egy ember hal meg tigris- vagy elefánttámadás következtében Indiában: a környezetvédelmi minisztérium adatai szerint 1143 nap alatt - 2014 áprilisa és 2017 májusa között - 1144 ember halálát okozta tigris vagy elefánt, az előbbiek 92, az utóbbiak 1052 embert öltek meg. A támadásokat általánosságban annak számlájára írják, hogy az ember egyre töb...

Bajba jutott elefántot mentettek ki az óceánból Srí Lankán

Nagy bajba került egy elefánt Srí Lankán, miután egy áramlat kilométerekre elsodorta az ormányost szárazföldtől. A termetes állat Kokkilai közelében elterülő rezervátumban él, és feltehetően egy lagúnán próbált átúszni amikor egy áramlat magával ragadta és nyílt óceánra sodorta. Egy járőrhajó vette észre, több mint 10 kilométerre Srí Lanka partjaitól, é...

Anyjához rohant vigasztalódni a madarak kergetése közben eleső kiselefánt

Aranyos pillanatokat sikerült megörökíteni a svédországi Borås Állatkert játékos kiselefántjáról, akit legutóbbi akciója világszerte híressé tett. A fiatal ormányost a napokban egy nagy kergetőzés kellős közepén filmezték le: a kiselefánt elképesztő lelkesedéssel szaladgált a külső kifutóban vele együtt élő gyöngytyúkok után, úgy tűnt soha nem fárad ...

Így ünnepelte kiszabadulását az évtizedeken át fogságban tartott elefánt

Állatvédőknek és önzetlen adományozóknak köszönhetően végre szabadon, láncok nélkül élhet az az idős elefánt, akit az indiai Mahárástra államban évtizedeken át különböző ünnepek látványosságaként használtak. A Gajraj nevű elefántot még kiskorában vették el az anyjától, és először esküvői ajándék volt, később pedig vallási szertartásokon és különböző ünn...

Lenyűgöző képek a kenyai vadvilág változatos élővilágáról

Daniel Schuhmacher német fotós lenyűgöző képeket készített a kenyai vadvilágról, amikor 2015-ben két alakalommal is ellátogatott az ország legnagyobb nemzeti parkjába. Kenyában minden nevezetesebb afrikai állat nagy számban megtalálható és kiterjedt nemzeti parkok rendszere óvja az állatvilágot. Daniel többek között oroszlánokról, gepárdokról, orrszarvú...

Szívmelengető videó – így köszöntötték társai az árva kiselefántot

Kitörő lelkesedéssel köszöntötték a csorda új tagját egy thaiföldi rezervátum elefántjai. Amikor a másfél éves, Dok Geaw nevű borjú megérkezett a parkba, a csorda együtt szaladt oda hozzá és hangos trombitálás közepette üdvözölték az árva kis jövevényt. Az elefántok külön-külön is köszöntötték a borjút, akit az Elephant Nature Park munkatársainak mentet...

AJÁNLÓ

Natural Glyco Blood Sugar Support: What Actually Works for Daily Metabolic Balance Maintaining Healthy Blood Sugar Levels for Diabetics: A Practical Guide to Supplements and Lifestyle Support What to Eat to Lower Your Blood Sugar Does cold increase blood sugar? Normal Blood Sugar Values: What They Mean and How to Support Them Naturally Understanding a 125 Fasting Blood Sugar Reading and What to Do Next The Ultimate Guide to a Low-Carb Diet for Type 2 Diabetes What Are Normal Blood Sugar Levels? (The Ultimate Chart) Why You Might Look Pale from Blood Sugar Level Fluctuations – And What to Do About It Does Low Blood Sugar Cause Memory Problems? The Link Between Sleep and Blood Sugar Control You Need to Know Medications That Cause High Blood Sugar Levels Milk Thistle and Blood Sugar Levels: What the Evidence Really Shows When does blood sugar peak after a meal Why blood sugar goes up at night and what you can do about it Can I Test Blood Sugar Right After Eating? Timing, Targets, and What It Reveals Understanding a 172 blood sugar level and practical ways to support metabolic balance What Blood Sugar Level Is Considered High? How to Lower Your Blood Sugar Naturally: A Simple Guide What 106 Fasting Blood Sugar Means and How Supplements Might Fit In How to Get Blood Sugar to Go Down Where to Test for Blood Sugar: Practical Options for At-Home, Lab, and Clinic Testing Does Vinegar Lower Blood Sugar? Does Fenofibrate Lower Blood Sugar? What the Evidence Really Shows The Fastest Way to Lower Blood Sugar Levels: What Actually Works in Practice Does Nicotine Gum Raise Blood Sugar? Blood Sugar to A1C Calculator: Understanding the Link and What It Means for Your Daily Choices Does Low Blood Sugar Have Long Term Effects? Is Apple Cider Vinegar Good to Lower High Blood Sugar?