Emberek

Ritka fotósorozat Lenin fiatalkorából és életéből

Vlagyimir Iljics Lenin (sz. Vlagyimir Iljics Uljanov) orosz nemzetiségű szovjet államférfi, a Szovjetunió első vezetője, marxista gondolkodó, a leninizmus névadója volt. Fiatal korában ismerkedett meg Marx műveivel, és forradalmárokkal is kapcsolatba került. A jogi egyetemet magánúton végezte el, ügyvéd lett, de nézetei miatt börtönbe került, majd szám...

Egy indiai férfi ötszáz hektár dzsungelt teremtett egymaga

Egy egész erdőt ültetett az indiai Dzsadav Pajeng, a férfi több mint 500 hektár dzsungelt teremtett egymaga. A 47 éves Dzsadav Pajeng 14 évesen kezdett el fákat ültetni az észak-indiai Asszam tartományban, mert rádöbbent, hogy a helyi állatvilág szenved az árnyékhiánytól. “A kígyók megdöglöttek a napon, mert egyszerűen nem volt hova árnyékba húzódniuk” ...

Elhunyt Paul Karason, a kék színű férfi

Paul Karason 2008-ban vált világszerte ismertté, amikor először beszélt a különös színét okozó betegségéről az amerikai Today című műsor kamerái előtt. A férfi, akit a környezete „Törpapának” becézett, akkor elmondta, hogy furcsa, kékes színét egy argyria nevű betegségnek köszönheti. Az argyria a bőr és nyálkahártya maradandó, kóros, kékes-szürkés színű...

Hatvan éve nem volt ekkora éhínség Kelet-Afrikában

Afrika keleti részén időről időre szárazság okozta éhínség üti fel fejét, az ENSZ adatai szerint azonban a jelenlegihez hasonló mértékű éhezésre 60 éve nem volt példa. A Kenya, Etiópia és Szomália területeit felölelő válságos helyzet az aszályon kívül egyéb okokkal is magyarázható. Christopher Tidey, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) munkatársa szerint ...

Ardi Rizal – az indonéz kisfiú, aki 2 évesen 40 szál cigarettát szívott

Indonézia - a világ negyedik legnépesebb országa - Kína és India után a legnagyobb dohányfogyasztónak számít. A kiskorúak körében rohamosan nő a dohányosok száma, különösen hogy az országban nem tartják be az dohányzásról szóló előírásokat. A szakemberek olyan terápiát dolgoztak ki, amely a sok játékon alapul. A világot sokkolta a 2010-ben megjelent ...

Két tonnás orrszarvú egy kislány legjobb barátja

Elizabeth Tishchenko és családja Kenyában él. Az árva orrszarvút Laikipia területén láttak meg az autójukból még kiskorában. A Max névre keresztelt fehér orrszarvú  egyedül bolyongott, amikor a család megtalálta. Az állat rendkívül barátságos volt, Elizabeth-et rögtön barátjának fogadta. A kislány apja, Alexey úgy döntött, hogy elviszi az orrszarvút az ...

A dogonok rituális halászata

A Maliban élő dogon törzs tagjai ősidőkre visszamenőleg őriznek egy bizarrnak tűnő hagyományt. Egy éven keresztül őriznek egy aprócska tavat, melyből tilos halat fogni, kivéve az év egyetlen napján, ez az úgynevezett Antogo nap, ekkor lerohanják és kihalásszák belőle az összes halat. A dogonok számára Bamba városa közelében fekvő kicsiny tó szent. ...

20 éve egyedül él egy barlangban egy kínai férfi

Egy kínai férfinak elege lett a rohanó életből, csendre és nyugalomra vágyott, ezért két évtizede úgy döntött, hogy új életet kezd távol a városoktól és az emberektől. Ming-szan Feng egy 50 méter magas sziklán vájt barlangban találta meg a boldogságot. Az ősemberként élő férfi az utóbbi húsz évet egyedül töltötte a barlangjában, amit egyébként nagyon ne...

Sikerült szétválasztani a gerincüknél összenőtt sziámi ikreket

Sikeres volt az egyéves Hussaina és Hassana Badaru szétválasztása. Az orvosok sajtótájékoztatón mutatták be a műtét után már csaknem teljesen felépült ikreket, mostanra bizton kijelenthető, hogy túljutottak a nehezén, és remekül érzik magukat a szétválasztás után. A nigériai kislányok a gerincük alsó részénél voltak összenőve, és mivel nemcsak a csigoly...

Egy 5 éves kínai kisfiú a világ legfiatalabb pilótája

Egy ötéves kínai fiú új Guinness rekordot állított fel, ő most a legfiatalabb pilóta, aki valaha egy könnyűszerkezetes repülőgépet egyedül vezetett. A kis pilóta augusztus 29-én átrepülte a Pekingi Vadasparkot. Az öt éves Ho Ji-tö, aki Toto becenéven is ismert egész Kínában, fiatalkora ellenére már olyan dolgokat csinált meg, amelyek még a felnőttektől ...

AJÁNLÓ

Toenail Fungus Cream: What Really Works? Coconut Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Does Antifungal Cream Really Work on Toenails? Coconut Oil & Nail Fungus: Does it Really Work? Nail Fungus Treatment: What Really Works? Fungal Nail Infection & Pregnancy: Safe Treatment Options Fungal Nail Renewal: What Really Works? Fungal Nail Treatment: What Really Works? Healthpoint Reviews: Fungal Nail Treatment That Works? Fungi Nail in Panama: Causes, Treatment & Prevention Fungi Nail Liquid: Directions & What You Should Know Fungi Nail vs. Onyx: What’s the Difference? Fungus Nail Pen: Does It Really Work? Treating Mold Under Toenails: A Complete Guide Toenail Fungus Under Nail: Treatment & Relief Toenail Fungus While Breastfeeding: Safe Treatments Tea Tree Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Castor Oil for Nail Fungus: Does it Really Work? Eucalyptus Oil & Nail Fungus: Does it Really Work? Manuka Oil for Toenail Fungus: Is It Safe & Effective? Tea Tree Oil & Nail Fungus: Does It Really Work? Lunavia Antifungal Pen: Reviews & What You Should Know Nail Fungus & Tea Tree Oil: Does It Really Work? Toenail Fungus: Safe & Natural Removal Tips Neem Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Tea Tree Oil Soak for Nail Fungus: Does it Work? Thyme Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Urea Cream for Nail Fungus: Does it Really Work? Listerine for Toenail Fungus: Does It Really Work?