ERDEKESVILAG.HU

10740 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Új állatmentő központ nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Sünispotály néven új központ nyílt a mentett állatok számára a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Egyre több társadalmi és civil szervezet foglalkozik a sérült állatok mentésével, gondozásával, a budapesti állatkertben pedig már évtizedes hagyománya van ennek: 2017-ben több mint 1500 mentett kisemlőst, madarat és kétéltűt gyógyítottak itt. Persány...

Visszatértek Ciprusra a korábban szinte teljesen kipusztított teknősfajok

Az állatvédők és a tengerbiológusok több évtizedes munkájának eredményeként lassan visszatérnek Ciprus partjaira a közönséges levesteknősök és az álcserepesteknősök, amelyeket az ember és a ragadozók szinte teljesen kipusztítottak évezredes élőhelyükről a 20. század második felére. Amikor a fajmentési program 1978-ban elkezdődött, a sziget partja...

Északabbra vándorolnak az Alpok vonulatai

Az Alpok vonulatai évente átlagosan fél milliméterrel sodródnak északabbra és 1,8 milliméterrel nőnek – írják az Earth System Science Data című szaklap aktuális számában megjelent tanulmányukban német kutatók. A Német Geodéziai Kutatóintézet munkatársai a lánchegység német, osztrák, szlovén, olasz, francia és svájci területén lévő több mint 300 G...

A vadonban már kihalt berber oroszlán született egy csehországi állatkertben

Rendkívül ritka, a vadonban már kihalt berber oroszlán született a csehországi Plzeň állatkertjében. Az oroszlánkölyök július 27-én jött világra. Az állatkert az örömhír közlésével azért késlekedett, mert az első hetek nagyon kritikusak. Érkezése azért jelentős, mert fajának egyedei a vadonban már nem lelhetők fel. A kis nőstényoroszlán anyja a n...

Bécs a világ legélhetőbb városa

Bécsben a legjobb élni a világon: az osztrák főváros hét év után taszította le az ausztráliai Melbourne-t az első helyről az Economist Intelligence Unit (EIU) most ismertetett listáján, amelyen ezúttal is a polgárháború sújtotta Szíria fővárosa, Damaszkusz az utolsó. Az EIU, mely a világ egyik legnagyobb nem befektetési banki jellegű elemző és el...

Leszakadt egy autópályahíd Olaszországban egy heves vihart követően

Vélhetően a heves felhőszakadás következtében leszakadt egy autópálya-viadukt az olaszországi Genova közelében. Az A10-es autópálya Morandi nevű hídjának középső szakasza 50 méteres mélységbe zuhant. Here are the latest details in this tragic story. Közzétette: The Weather Channel – 2018. augusztus 14., kedd A Sky TG24 olasz hírtelevízió ...

Szükségállapotot rendeltek el Floridában az emberekre is veszélyes algavirágzás miatt

A tengeri élővilágra és az emberekre is veszélyt jelentő, mérgező algatelepek lepték el Florida egyes partvidékeit. A Mexikói-öböl mentén lévő floridai partok strandjai üresen tátonganak, az utcákon és az éttermekben alig látni embereket, a tudósítások szerint mindenütt átható bűz terjeng, a parton döglött halak garmadája látható. Az elszaporodott algá...

15 év után először raktak tojást az andoki flamingók egy angliai rezervátumban

Tizenöt év után először raktak tojást az andoki flamingók egy délnyugat-angliai természetvédelmi területen. A vadmadarak és a lápok megőrzését célul kitűző alapítványt, a The Wildfowl & Wetlands Trust azt közölte, hogy hat igen ritka egzotikus madár összesen kilenc tojást rakott, ám azok mind meddők voltak. A Gloucestershire-ben lévő természetvédelm...

Minden korábbinál közelebb kerül a Naphoz a NASA forradalmian új szondája

Minden korábbinál közelebb kerül a Naphoz a NASA autó méretű Parker Solar Probe szondája, amelyet 12 centiméteres hőpajzzsal láttak el, hogy kibírja a hatalmas hőt és sugárzást. A szonda segítségével olyan közelről tanulmányozzák majd a csillagászok a Napot, ahonnan ember alkotta objektum még nem végzett kutatásokat. A Parker Solar Probe közvetlenül a N...

Hamarosan homokhiánnyal kell szembenéznie az emberiségnek

A homok iránti kereslet drasztikus megnövekedése miatt könnyen lehet, hogy hamarosan homokhiánnyal kell szembenéznie az emberiségnek, és az sem kizárt, hogy a természetes nyersanyag teljesen eltűnik a Föld színéről - kongatták meg a vészharangokat szakértők. "A homok jelenti a modern társadalom alapját" - mondta Aurora Torres, a németországi biodiverzi...

AJÁNLÓ

What Blood Sugar Level Is Diabetic? Understanding Diagnosis Thresholds And Daily Management At What Blood Sugar Level Is It Dangerous Best Natural Supplements For Blood Sugar Control What Is Average Male Blood Sugar And Why It Matters For Men Over 30 Blood Sugar After Coffee: What Actually Happens And How To Handle It How To Lower Your A1C Level: A Doctor's Complete Guide How Much Does Metformin Lower Blood Sugar? Reddit Discussions And Real Data Understanding A 469 Blood Sugar Level: Risks, Context, And Practical Support Options Does Having Low Blood Sugar Make You Sleepy? What Is An Acceptable Sugar Level In Your Blood? What To Eat To Bring Blood Sugar Down Does Metformin Raise Blood Sugar? Does Calcium Lower Blood Sugar? What The Evidence Really Shows For Metabolic Health HbA1c Blood Sugar Level Chart: Understanding Your Results And Support Options How Long After Eating To Test Blood Sugar Understanding Dangerous Blood Sugar Levels And How Supplements Fit In At What Blood Sugar Level Do You Die Understanding Blood Sugar Levels 5 Hours After Eating: What It Tells You About Metabolic Health Blood Sugar Level After Drinking Coke: What Really Happens And How To Manage It Sudden Drop In Blood Sugar Level Symptoms: What They Mean And How To Manage Them What Is A High Blood Sugar Level Chart? Medtronic Blood Sugar Monitor: A Practical Guide To The Guardian CGM System Printable Blood Sugar Charts Free: Simple Tools For Tracking Your Levels What’s The Best Exercise For Blood Sugar Control?