Géntechnológiával megalkották az első kék rózsát

Géntechnológiák és szintetikus biológiai technikák alkalmazásával genetikailag módosított kék rózsát állítottak elő kínai kutatók. Kék rózsák nem léteznek a természetben és nem termeszthetők, mivel a rózsákból hiányzik az a speciális gén, amely a kék szín előállításáért felelős. A piacon kapható legtöbb kék rózsa tulajdonképpen kékre festett fehér rózsa.

Forrás: Wikimedia Commons/Noumenon

A Tiencsini Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia mikrobiológiai intézete munkatársai szintetikus biológiai technikák alkalmazásával alkottak egy baktériumot, amely pigmenttermelő géneket képes létrehozni. Ezt befecskendezték egy fehér rózsasziromba, hogy kék virágot alkossanak. A kutatók közlése szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a baktériumok által termelt kék pigmentáció segítségével lehetséges kék rózsát előállítani.

A jövőben kertészeti szakemberekkel együttműködve tovább dolgoznak azon, hogy a kék rózsák termeszthetőek is legyenek. A tudósok eredményeikről az ACS Synthetic Biology című szaklapban számoltak be.

Forrás: American Chemical Society

Cikkajánló: Közelebbi rokonságban áll a rózsa az eperrel, mint azt gondolnánk


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!