Hajótemető a New York-i Staten Island kikötőjében

A New York-i Staten Island Arthur Kill hajótemetőjébe látogatót a posztindusztriális tájkép fogadja: rozsdás vontató és elhagyatott mentőhajók, elfeledett bárkák és öreg kompok emlékeztetnek a New York-i kikötő nyüzsgő aranykorára.

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Az Arthur Kill története egészen a második világháborúig nyúlik vissza, a közeli roncstelep akkor kezdett el hajóroncsokat vásárolni, hogy használható alkatrészekre vadásszon bennük. Az évek során a civilek is elkezdték idehordani megfáradt hajóikat, csónakjaikat, aztán annyira sok halott hajó jött, hogy a tulajdonos nem bírta tartani a lépést és szétszerelés helyett otthagyta a hajókat a vízben, így ma már több száz roncs pihen itt. A hajóroncsok elrozsdásodtak, és számos tengeri élőlénynek adnak otthont, illetve népszerű célpontjai lettek a környékbeli vandáloknak és utcai művészeknek.

A szétmálló roncsok a szárazföldről is tekintélyt parancsolóak, a levegőből viszont lélegzetelállító látványt nyújtanak

Panorámakép a hajótemetőről

További képek

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Arthur Kill hajótemető, Staten Island

Egy hosszabb drónfelvétel a Staten Island-i Arthur Kill hajótemetőről


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!