Szuperszonikus teherszállítót építenének az oroszok

Szuperszonikus teherszállító repülőgép

A hangsebességnél gyorsabb repülésRadikálisan felgyorsulhat a repülés. számos nehézséget vett fel.  A szuperszonikus utasszállítóAz új Boeing 747-8 repülőgép debütálása. k, például a Concorde esetében problémát jelentett a kapacitás és az üzemeltetési költségek kérdése is. Hiába rövidül az utazási idő, nem igazán üzemeltethető gazdaságosan és míg a Concorde jó esetben 144 utast tudott szállítani, addig egy AirbusEurópai engedélyezését ünnepelvén kötelékben repült 5 Airbus utasszállító. A380-as akár 853 utassal is képes felszállni. A Concorde bevonása óta a szuperszonikus repülés megmaradt a vadászgépek privilégiumának, azonban az oroszok most egy meglepő tervel álltak elő.

Egy 200 tonna teherbírású katonai teherszállító megvalósíthatóságán dolgoznak, amely 2000 km/h sebességre lenne képes, hatótávolsága pedig 7000 km.

Szuperszonikus teherszállító repülőgép

Az órási repülőgépHatalmas repülőgép temetők Amerikában. 4-5 darab Armata platformra épülő nehézpáncélost vagy 8-10 könnyűpáncélos harckocsit tud majd befogadni a gyomrába. A 853 utashoz képest ez a szám elsőre kevésnek tűnhet, de a pusztító Armata darabjának súlya 45-55 tonna.

Szuperszonikus teherszállító repülőgép

2024-ig 80 db szuperszonikus katonai teherszállítót számláló flottát terveznek létrehozni, ami azt jelenti, hogy 3 órán belül egy 7000 km sugarú körbe szinte bárhol le tudnak rakni egy 400 db Armata nehézpáncélosból vagy 900 db könnyűpáncélosból álló hadtestet, hogy azok utána 65-75 km/h sebességgel bármin átgázolva megközelítsék a célpontot.

Az oroszok persze mindig is jók voltak óriásgépek építésében, gondoljunk csak az AntonovRepülőgépek, melyek más repülőgépeket szállítanak. An-225Leszállás nélküli rekordtávot repült az ukrán óriás szállítógép. -ra, ami 640 tonna összsúlyú…

antonov

…vagy a Zubr légpárnás katonai járműre, ami 2013-ban váratlanul meglepte a békésen strandolókat.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!