Mindössze három vadon élő példánya maradhatott egy ritka afrikai antilopnak

Közvetlenül a kihalás szélén áll egy ritka afrikai kérődző, az addax, más néven mendeszantilop a Szaharában zajló fegyveres konfliktusok és a kőolaj utáni hajsza miatt. Egy nagyszabású márciusi keresőakcióban mindössze három vadon élő példányt sikerült találni – közölte Jean-Christophe Vié, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) globális fajtavédelemért felelős igazgatója. Gyors intézkedések nélkül a sárgásbarna bundájával a sivatagi környezetbe remekül belesimuló Addax nasomaculatus elveszíti a fennmaradásért vívott küzdelmet – figyelmeztetett Jean-Christophe Vié.

addaxFotó: Sahara Conservation Fund

A nemzetközi zöldszervezet szerint a kritikus helyzet azért alakult ki, mert a térségbeli fegyveres konfliktusokban részt vevő katonák és milíciák Líbiában, Maliban és Nigéria északi részén orvvadászatot folytatnak, és megzavarja az állatok életét az a sok gépjármű is, amellyel egy kínai olajtársaság kutat kőolaj után Nigerben. Noha Nigerben törvény védi a mendeszantilopot, még az olajipari létesítmények védelmére kirendelt katonák is vadásznak rájuk. Az IUCN szerint tárgyalni kellene a kínai olajtársasággal az állatok védelméről, véget kellene vetni az orvvadászatnak, majd tenyésztett példányokat kellene kiengedni a vadonba.

addax-3Fotó: Wikipedia/MathKnight


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!