Eh’haeusl – világ legkisebb szállodája

A világ legkisebb szállodája Németországban, Ambergben működik. Az Eh’haeusl mindössze 53 négyzetméter, és 2,5 méter széles. A mini szállodában mindössze egy pár szállhat meg, mivel csak egyetlen szobája van. A házat még 1728-ban építette egy fiatal pár, akik össze akartak házasodni,de akkoriban a városi tanács csak azoknak engedélyezte a házasságot, akik saját házzal rendelkeztek. Mivel nem volt saját otthonuk, a leleményes pár vásárolt egy aprócska szabad területet, ami mindössze 2,5 méter széles volt, mivel két ház fogta közre. Gyorsan fölhúztak az első és hátsó falat, és tetőt eszkábáltak a kis házikó tetejére. Ez lett a saját tulajdonú házuk, és így a tanács engedélyezte a házasságkötést.

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon

Miután beteljesítette a feladatát a tulajdonosok elköltöztek, és eladták a házat a következő házasulni vágyó párnak, akik így szintén megesküdhettek. Ezt követően sorra váltották egymást a házikóban a jegyesek, ezért kapta az Eh’haeusl, vagyis az Esküvő Ház nevet. A nem mindennapi hotel tulajdonosa Marina Schreiner, aki örömmel várja a világ minden tájáról érkező szerelmes párokat. A helyiek szerint, azok a párok, akik megszállnak a mini szállodában, örökké boldogok lesznek együtt és soha nem fognak elválni. Eh’haeusl egyébként ízlésesen berendezett, modern berendezésekkel és minifürdővel rendelkező szálloda.

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon

A legkisebb szálloda a világon


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!