A Napnál is fényesebbeket lobban egy barna törpe

A Nap kitöréseinél is erősebb kifényesedéseket (flereket) produkál egy barna törpe, holott az ilyen típusú égitesteket a csillagászok “bukott csillagoknak” is nevezik általános fénytelenségük miatt. A Delaware-i Egyetem kutatócsoportja John Gizis vezetésével felfedezett egy 2400 Celsius-fokos barna törpét, amely erősebben képes kifényesedni, mint a Nap. Gizis kutatási eredményeit az amerikai csillagászati társaság éves konferenciáján mutatta be San Diegóban – olvasható a Phys.org tudományos hírportálon.

barna-torpe-1A barna törpék mérete inkább az óriásbolygók méretéhez áll közel, mint a csillagokéhoz (Forrás: NASA/JPL-Caltech/UCB)

A barna törpék olyan égitestek, amelyek tömege túl kicsi ahhoz, hogy a belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak. “A 2MASS 0335+23 nevű barna törpe csillagmértékkel nézve nagyon fiatal, mindössze 23 millió éves. Sok olyan kitörése van, amely ugyannyira forró, vagy még forróbb, mint a teljesen kifejlett csillagok flerjei. Ez azt jelenti, hogy a melegebb barna törpék a mágneses mező energiájából ugyanúgy tudnak flereket generálni, mint a csillagok” – mondta el Gizis.

barna-torpeForrás: CalTech, NASA

A NASA Kepler-teleszkópja felvételeinek vizsgálatakor a csillagászok felfedezték, hogy a barna törpe képes hirtelen felvillanni és 2-4 percig a korábbinál kétszer erősebben fényleni. Ezek a flerek fényesebbek, mint a Nap és a három hónapos megfigyelési szakasz alatt tucatnyi alkalommal jelentkeztek. A barna törpe fele olyan forró, mint a Nap. A csillagászok szerint a hűvösebb barna törpék mágneses mezejük ellenére sem képesek flereket produkálni.

A Nap flerjeit, vagyis a napkitöréseket a Nap koronájának mágneses mezejében fellépő hirtelen változás okozza. A barna csillag flerjei nagyon erőteljesek, erősebbek, mint a Napé. Megmutatják, mire volt képes a Nap, amikor fiatalabb volt – fejtette ki Gizis. A mintegy 4,5 milliárd éve keletkezett égitest jelenleg középkorúnak számít.

napForrás: NASA/SDO/AIA/Goddard Space Flight Center


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!