Címke: Tudomány

Így épült fel a legendás tévéműsor, a Delta főcíme

Az 1964-ben indult ismeretterjesztő programot közel ötven éven át láthattuk a tévéképernyőn. A nyugati világ tudományos eredményeit a szocialista blokkban bemutató műsorok legnagyobbika, az 1965-1996 közt Kudlik Júlia által vezetett Delta zenéje mindenki számára ismert, azonban a főcím nyitó képsorairól a legtöbben keveset tudnak.  Szuhay-Hava...

Már nyolc mutációja van az új koronavírusnak

A vírusokhoz hasonlóan az új koronavírus is mutálódik, már nyolc törzse van világszerte – közölték amerikai szakemberek. A jó hír azonban az, hogy ezek a mutációk nem veszélyesebbek az eredeti vírusnál – mondta Trevor Bedford kutató, akinek Nextstrain.org nevű honlapja követi a vírus genomját azon minták alapján, amelyeket szerte a világból megküldtek ...

Életre keltették egy 3000 éves egyiptomi múmia hangját

Kutatóknak sikerült életre kelteni egy háromezer éves egyiptomi múmia hangját: háromdimenziós nyomtatással, képalkotó eljárással és egy elektronikus gégefővel újraalkották a múmia hangképző szervének nagy részét. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány szerzői szerint új módszerük lehetővé tette egyetlen – az e és a...

Élő sejtekből építettek robotot amerikai kutatók

Megépítették ez első, élő sejtekből álló robotokat amerikai kutatók.  A xenobotnak nevezett eszközök képesek egy célpont felé haladni és meggyógyítani magukat sérülés esetén. A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban megjelent tanulmány szerint egy élő, programozható organizmusról van szó, egy teljesen új biológiai gépről....

Folyamatosan párolog a fehér törpecsillag közelében felfedezett óriásbolygó

Először figyeltek meg óriásbolygót fehér törpecsillag közelében: az egyedülálló felfedezést az Európai Űrügynökség (ESO) Nagyon Nagy Teleszkópjával tették. A szakértők szerint egy elpárolgó bolygóról van szó, amely szorosan egy fehér törpe körül kering. A Neptunusz-méretű bolygó  egy, valaha a Naphoz hasonló csillag forró maradványának közelében kering,...

A század második felétől működhet a fúziós erőmű

A franciaországi Cadarache-ban épül a világ első kísérleti fúziós erőműve, az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor). Az építkezés jelenleg körülbelül 60 százalékos készültségű, a nemzetközi projekt résztvevői magyar közreműködéssel azon dolgoznak, hogy energiát lehessen előállítani a Nap energiatermelését modellező technológiával. Erre...

Először sikerült felvételt készíteni egy fekete lyukról

Először sikerült felvételt készíteni egy fekete lyukról. Az Event Horizon teleszkóphálózat által készített képeket, amelyen egy fényes gyűrűalakzat előtt sötét folt látható, nemrég mutatták be a világ hat különböző pontján egyidejűleg tartott sajtótájékoztatón. A felvételeket Washingtonban, Brüsszelben, Santiagóban, Sanghajban, Tajpejben és Tokióban mut...

Idén is meghökkentették a világot az anti-Nobel-díjas kutatók

Az ülő helyzetben végzett ön-kolonoszkópia, hullámvasút-terápia és a főnök elleni dühöt levezető virtuális vudubaba feltalálói is nyertek az idei anti-Nobel-díjakból. Az Ig Nobel-díjakat immár 28. alkalommal adták át, melyeket a hagyományokhoz híven a Harvard Egyetemen vettek át a nyertesek valódi Nobel-díjasoktól. Szokás szerint papírrepülőverseny és a...

Elhunyt Stephen Hawking, a világhírű brit elméleti fizikus

A brit elméleti fizikus 76 éves korában hunyt el, a hírt a családja jelentette be. Stephen Hawking, akit elsősorban a fekete lyukakkal és a relativitással kapcsolatos munkája tett ismertté, számos populáris tudományos könyv szerzője is volt. "Mély szomorúsággal közöljük, hogy szeretett apánk ma elhunyt. Nagyszerű tudós volt, és különleges ember, akin...

WIPP – a legnagyobb amerikai atomhulladék temető

Az Új-Mexikóban található WIPP (Elkülönített Kísérleti Szeméttelep) 1999 óta az amerikai transzurán-hulladék nagyobb részének szemétlerakó helye. A helyet a stabil tektonikai és geológiai tulajdonságai miatt választották. Az itt található sós síkság a Perm-korszaki tenger többszörös elpárolgásával keletkezett. A térség a geológiai stabilitása és a talaj...

AJÁNLÓ

Essential Oil for Foot Fungus: Relief & Prevention Essential Oils for Nails: Healthy & Beautiful Laser Treatment for Nail Fungus: Miami Options & What to Expect Laser Nail Fungus: What to Expect After Treatment Nail Fungus & Diabetes: Treatment, Prevention & Risks Ayurveda for Nail Fungus: Natural Treatment Options Laser Treatment for Nail Fungus: Is It Right for You? Nail Fungus Treatment: Options & What Works Nutraboost Nail Fungus Treatment: Does it Really Work? Strong Nail Fungus Treatment: What Works? Tea Tree Fungus Treatment: Does It Really Work? Toe Nail Fungus Treatment: CVS Options & What Works Nail Fungus Treatment: What Really Works? Mild Toenail Fungus: Treatment Options & Home Remedies 5 Second Fungus Nail Treatment: Does It Really Work? Foot Nail Fungus: Treatment Options That Actually Work Treating Nail Fungus: Your Best OTC Options Foot Fungus Relief: Crema Para Hongos at Walgreens Distal Subungual Fungus: Causes, Treatment & Relief Fungus Nail Removal Surgery: What to Expect Top Nail Fungus Treatments: What Really Works HNC Laser: Does it Really Treat Nail Fungus? Nail File for Fungus: Safe Removal & Prevention Vinegar Soak for Nail Fungus: Does it Really Work? Bleach and Toenail Fungus: Is It Safe? Toe Nail Care: Finding Help Near You | Expert Guide Treat Fungal Nail Infection: Home Remedies That Work White Marks Under Toenails: Causes & What To Do Can Chlorine Kill Fungus? What You Need to Know