Tower Park Praha – TV torony, szálloda, és obszervatórium egyben

Prágában újítottak fel azt a TV tornyot, melyet étteremmel és hotelszobákkal is felruháztak, nem is akármilyen magasságban. A cseh fővárosban található Žižkov Televízió Torony egy igen erőteljes átalakításon esett át, és újranyitott, Tower Park Praha néven. A toronyban helyet kapott egy minőségi étterem és egy bár is, előbbi 66 méter magasban, míg utóbbi 70 méteren. Emellett egy új öt csillagos, egy szobákból álló szálloda is, melyekből garantáltan a legszebb kilátás nyílik a városra. Az épület legtetején pedig, a 93 méter magasságban található obszervatóriumot is teljesen átalakították a látogatók kedvéért. A renováció maga sem mindennapi, ezt abban a pillanatban észreveheti az oda érkező vendég, mikor belép az ajtón, és a recepcióhoz igyekszik: egy három lábon álló, fehér, üvegszálas tál képezi ugyanis a vendégek be- és kijelentkezését szolgáló helyet. Az építész, Adam Jirkal, aki az Atelier SAD nevű csapattal végezte a felújítást, elmondása szerint az inspirációt az 1960-as évek sci-fi világából és elképzeléseiből vették, emellett pedig az épület 1980-as évekbeli születéséből.

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Néhány lakos kifogásolja a tornyot, mivel szerintük nem illik a város képébe, abban azonban mindenki egyetért vagy így, vagy úgy, hogy a Tower Park Praha kiemelkedik a városból. Ezt fokozzák csak tovább a cseh művész, David Černý alkotásai, az épület oldalán „felmászó” gigantikus bébi-szobrok.

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Tower Park Praha, Prága

Forrás:azutazo.hu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!