Címke: Budapest

Budapest és nevezetességei az égből egy forgatható kamerán keresztül

A Budapest SkyViewAir csapata két éve vásárolt egy drónt, amire rászereltek egy profi fényképezőgépet és elkezdték Budapestet fotózni az égből. Az eredmény varázslatos lett. Mára az utómunkálatok is befejeződtek, így a nagyközönség előtt is megnyílt a lehetőség megcsodálni Budapestet ezeken az új perspektívából készített csodálatos 3d-s panorámaképeke...

Reitter Ferenc álma – hajózható csatorna a Nagykörút helyén

Reitter Ferenc a XIX. században elkészítette a mai Nagykörút helyén kialakítandó hajózható csatorna terveit. Erről tartotta akadémiai székfoglalóját is 1867-ben A pesti Duna-csatorna s a hozzá kapcsolt minden remények valósítására alkalmas utak és módokról címmel. Terveit a Nagykörút kialakításakor felhasználták. Nyugati nagyvárosokat tanulmányozva szor...

Színes budapesti fotók a szocializmus éveiből

A következő színes fotósorozat az 1960 és 1978 közötti készült a budapesti látképről, közlekedésről és életvitelről. Forrás: RitkánLáthatóTörténelem

Elképesztő kisfilm Budapestről – semmihez sem hasonlíthatók az égből készült felvételek

Gyönyörű felvételeket készítettek Budapestről a quadcopter segítségével. A látvány olyan mintha tényleg fecskeként röpködnénk a Szabadság-szobor előtt vagy sirályként szárnyalnánk a Duna felett. Remek témaválasztás, gyönyörű helyszínek. Gratulálunk!

Budapesti vakáció árvíz idején

Pócsai András Zsolt beszámolója: "Éppen csatárláncba álltak fel az emberek, hogy megrakodjanak egy teherautót homokzsákokkal, én pedig pont egy, a közegből igen csak kitűnő fiatalember mellé álltam be (északiasan szőke haj és virító fehér bőr). Az egyik homokzsák, amikor adtam át neki, kicsúszott a kezemből amire mondtam, hogy „Elnézést”, a válas...

A nap képe – Budapest ködben

Egy magyar fotós felvételét a nap földtudományi képének választották a NASA-nál. A ködbe borult Budapest látható azon a felvételen, amelyet 2013. június 1-jén a NASA Earth Science Picture of the Day weboldalán a nap képének választottak. A képet Mayer Miklós 2011. január 17-én készítette a Hármashatár-hegyről. A közvetlenül napkelte után készült képen c...

Budapest bemutatása egy lenyűgöző timelapse videón keresztül

A time-lapse egy fotózási technika, amikor a hosszú idő alatt felvett képeket utána rövid idő belül lejátsszák. A nézőben az idő múlásának érzetét kelti, ezért nevezik az idő fotózásának is. Maga a terminus is ezt jelöli: az idő múlása. A következő videó Dancsó Péter munkája:

Szenzáció a Fővárosi Állatkertben – vombat bébi született

Óriási szenzáció a vombat bébi születése a Fővárosi Állatkertben. Rendkívül ritkán fordul elő, hogy az erszényes állatkertben szaporodna. Európában eddig 10 vombat született állatkertben az elmúlt száz évben. Egész Kelet-Európa valamennyi állatkertje közül Budapesten sikerült először szaporítani ezeket az Ausztráliában őshonos erszényest. Eleve nagyon k...

Régi idők hídjai

Puente Nuevo, Ronda, Spanyolország A sziklákon álló, 98 méter magas hid a 160 méter mély szakadék fölött ível át összekötve a régi és új városrészt.  Chengyang Wind-Rain Bridge, Kína Ez a különleges fedett híd 1916-ban épült. A  teljes hossza 64,4 méter, és  3,4 méter széles. A Linxi-folyó felett  10 méterrel ível át. Kintai-kyo Bridge, Iw...

AJÁNLÓ

Does Bee Sting to Your Penis Make It Bigger? Penis Enlarger Supplements: What Actually Matters in 2026 Dr Oz Penis Enlargement: Sorting Facts from Marketing Hype Penis Growth in Puberty: What Actually Happens and What You Can Influence Does turmeric help increase penis size? Penis enlargement surgery: what men need to know before considering it What Pill to Take to Enlarge Penis: A Realistic Look at the Options Killer Bee Male Enhancement Gummies: A Realistic Look at the Buzz NHS Penis Enlargement Advice: Jelqing, Extenders, Surgery Risks, and Realistic Options Understanding Nail Fungus Healing Stages: What to Expect During Treatment Nail Fungus UV Light Treatment: What You Should Know Paronychia vs. Onychomycosis: Understanding Nail Infections Toe Fungus Light: What It Is and How to Use It Safely Toenail Trauma vs. Fungus: Recognize, Treat, Prevent Which Doctor to See for Nail Fungus: A Clear Guide to Treatment Options Pain Relieving Foot Cream: What It Does & How to Use It Ease Leg & Foot Pain From Standing | Expert Tips Finger Joint Pain Relief: Causes, Treatments & Prevention Shoes for Ball of Foot Pain: Finding Relief Foot Pain? Common Causes & How to Find Relief What Helps Inflammation? Natural Remedies & Diet Joint Pain Relief: What Really Works? Are Keto Gummies Good For You? The Burning Question Are Pro Clinical Hydroxycut Gummies Really the Weight Loss Solution You've Been Waiting For? Como Tomar ACV Keto Gummies: O Guia Completo para Resultados Does Tru Bio Keto Gummies Really Work? The Truth Behind the Hype Keto Blast Gummies Customer Service: Navigating the Support System Keto Blast Gummies Shark Tank Review: Were They Really a Success? Keto Burst Gummies: Are They Really Worth the Hype? Keto Excel Gummies Maggie Beer: Separating Fact from Fiction