Megemelte a földrengés Lombok szigetét

Egy pusztító földrengés következtében 25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigetének tengerszint feletti magassága. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Kaliforniai Műszaki Intézet kutatói az augusztus 5-i földrengést követően készült műholdfelvételek alapján állapították meg, hogy sziget felszíni magassága megváltozott. A sziget tengerszint feletti magassága az epicentrum környékén emelkedett meg.

Forrás: Laurent Bigué/Wikimedia Commons

A szigetet megrázó földrengés 6,9-es erősségű volt, melyet több veszélyes utórengés is követett. A természeti csapás következtében több mint háromszáz ember életét vesztette, mintegy 270 ezeren váltak földönfutóvá, miután 68 ezer házat teljesen elpusztítottak a rengések.

Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű peremén fekszik, hol a világ más részeihez képest rengeteg a szeizmikus és a vulkáni tevékenység. Itt található a világ aktív és szunnyadó tűzhányóinak több mint háromnegyede.

Lombok a Kis-Szunda szigetlánchoz tartozik, a tőle nyugatra Bali található, melytől a Lombok-szoros választja el, és a tőle keletre fekvő Szumbava szigettől pedig az Alasz-szoros. A tartományi főváros és egyúttal legnagyobb város Mataram. A sziget népessége 3,2 millió fő. Lombok lakossága 85%-ban szaszak, akikről úgy tartják, hogy Jáva szigetéről kerültek ide az i. e. 1. évezredben. 10–15% bali származású, a maradék kis létszámú kínai-indonéz, jávai, szumbavai és arab-indonéz. A sziget nagy részét buja erdőség borítja. Több kisebb sziget veszi körül, amit a helyi lakosság Gili szigeteknek nevez.

Forrás: flickr/yeowatzup

A sziget látképét a 3726 méter magas Rindzsani hegy uralja, amely egy aktív sztratovulkán, legutóbbi kitörése 2010 májusában volt. Ez a második legmagasabb vulkán Indonéziában. A tűzhányó és a hozzá kapcsolódó krátertó, a „Segara Anak” (vagyis a tenger gyermeke) a Gunung Rindzsani Nemzeti Park része 1997 óta és így védelem alatt áll.

Forrás: Wikimedia Common/Don-vip

Lombok szigetét gyakran úgy emlegetik, mint „Bali testvérszigete”, vagy „a romlatlan Bali”. Az indonéz kormányzás Lombok és Szumbava szigeteket jelölte meg a belföldi és külföldi turizmus 2. számú célállomásának. Lombok természeti környezete háborítatlan és természeti látnivalói érintetlenebbek a túlzsúfolt Balihoz képest. Lombokon kevés a szálláslehetőség és fejletlen az infrastruktúra, emiatt nincs tömegturizmus, de sok ökoturistát éppen az ezzel járó nyugalom és a felfedezésre váró különleges élővilág vonzza a szigetre.

Forrás: marco.ravicini/flickr
Forrás: Wikimedia Common/Ramantara


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!