Megdöntötték Felix Baumgartner rekordját – elképesztő sztratoszféraugrás

Átadta a múltnak Felix Baumgartner 2012-ben elért mintegy 39 ezer méteres rekordját a Google konszern egyik vezetője, az 57 éves Alan Eustace, aki az osztrák extrémsportolónál is magasabbról, több mint 41 ezer méterről hajtott végre sztratoszféraugrást. Csapata, a Paragon Space Development Corporation tájékoztatása szerint az ugrás során az amerikai tudós-üzletember átlépte a hangsebességet. “Csodálatos volt, láttam a világűr sötétségét és a légkör rétegeit” – mondta Alan Eustace a The New York Times című lapnak.

Sztratoszféraugrás

Az ugrást, amelyet három évig tartó felkészülés előzött meg, Új-Mexikó állam felett hajtotta végre 41 424 méterről, a sztratoszféra felső pereméről, ahová egy héliumballon segítségével emelkedett fel több mint két óra alatt. Miután fél órát eltöltött a rendkívüli magasságban, leugrott, a szabadesés négy és fél percig tartott, az elért legnagyobb sebesség óránként 1320 kilométer volt. Baumgartnert ebben a tekintetben nem múlta felül, az osztrák férfi ugyanis 1357 kilométeres sebességet is elért ugrása során. A szabadesést követően Eustace ejtőernyője rendben kinyílt, így biztonságosan földet ért.

Sztratoszféraugrás

Sztratoszféraugrás

Alan Eustace vezető tisztséget tölt be a Google konszernnél, ő irányítja a tudománymenedzsmentért felelős területet. A különleges ruhában végrehajtott rekordkísérlet része volt a Paragon Space Development Corporation egyik kutatási projektjének, amelynek célja a sztratoszféra megismerése.

Sztratoszféraugrás

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!