Így nézett ki a barcelonai reptér a takarítók sztrájkja alatt

Szemétben gázoltak az utasok a barcelonai El Prat repülőtéren a takarítók december elején tartott négy napos sztrájkja alatt. A közzétett fotók szerint a teljesen megtelt reptéri kukákból ömlött a szemét, és halmokban állt a hulladék: műanyagpalackok, üdítős dobozok, zacskók, újságok és a várótermek padlóját papírszemét borította.

Szemétben gázolnak az utasok a barcelonai reptéren

A takarítók azért léptek sztrájkba mivel munkáltatójuk, 20 százalékos költségcsökkentést tervez végrehajtani, a munkavállalókat az eddigi nyolc helyett hét órában foglalkoztatná, és csökkentené az eddigi évi 24 nap szabadságukat is. A munkaidő csökkentése azt jelenti, hogy ugyanazt a munkamennyiséget kevesebb idő alatt kellene elvégezni – érveltek a szakszervezetek. A dolgozók újabb sztrájkot helyeztek kilátásba december 22-23. között, ha nem sikerül megállapodniuk a munkáltatóval.

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!