Így köszönte meg az elefántmama a vadőröknek, hogy megmentették a borját

Szívmelengető mentőakciót vettek filmre a természetvédelmi hatóság munkatársai az indiai Kerala államban, ahol egy árokba esett elefántborjú életét mentették meg a helyiekkel összefogva. A kiselefánt egy több méter mély gödörbe zuhant bele, ahonnan képtelen volt kijutni és a csorda tagjai is tehetetlenek voltak, pedig egész éjjel a megmentésén fáradoztak, de mindhiába.

A bajba jutott borjú emberi segítség nélkül nem maradt volna életben. Szerencsére a közelben élő farmerek időben felfedezték a kis ormányost és értesítették a vadőröket, akik egy kotrógépet irányítottak a helyszínre, hogy ki tudják szabadítani az árok fogságából.

A kiselefánt családja mindvégig a borjú mellett maradt, a mentés folyamán is a közelben várakoztak, s amikor a csorda legkisebb tagja végül megmenekült, hangos trombitálással ünnepeltek. A leghihetetlenebb pillanat azután következett, hogy az elefántcsalád újra egyesült és a felnőttek meggyőződtek róla, hogy a kicsi rendben van: az anyja ugyanis ekkor az emberek felé fordult és ormányával többször is intett nekik, mintegy megköszönve ezzel, hogy megmentették a borját.

Az elefántok rendkívül szociális lények, összetartó családokban élnek, s már többször megfigyelték, hogy elpusztult társaikat gyászolják. A kiselefántok épségére több felnőtt nőstény is ügyel, nagyban segítve a fiatal állatok túlélését. Számos szakember, fotós és filmes dokumentálta már az elefántok figyelemreméltó viselkedését, többek között a más elefántokat érintő célzott segítségnyújtást. Az Indiában megörökített eset is bizonyítja, hogy milyen különleges élőlények is az elefántok.

Cikkajánló: Elvitte bemutatni újszülött borját egykori megmentőinek a büszke elefántmama


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!