Gyémántlelőhelyet jelez egy ritka növényfaj

A Floridai Nemzetközi Egyetem geológusa, Stephen Haggerty egy olyan növényfajt azonosított Libériában, amely minden jel szerint csak olyan helyeken nő, ahol a felszínhez közel nagy mennyiségű kimberlit található, ez azért lényeges mivel a Föld elsődleges gyémántlelőhelyei szinte kizárólag ehhez a magmás kőzettípushoz kapcsolódnak. Vagyis ahol a Pandanus candelabrum nevű növény megél, ott gyémántlelőhely lehet a föld alatt, így fontos szerepet kaphat a föld alatt rejtőző gyémántok fellelésében. Haggerty és kollégái az Economic Geology folyóiratban publikálták felfedezéseiket.

gyemant-noveny-2

Stephen Haggerty a növényt botanikusok segítségével azonosította, és kiderült, hogy a csavarpálmák egyik képviselőjéről van szó, amelyek Kameruntól Szenegálig megtalálhatóak, ez a konkrét faj azonban rendkívül ritkának számít. A Libériában felfedezett csavarpálma-féle az első olyan ismert növény lehet, amely kizárólag kimberlitkürtőkön él.

A kimberlit robbanásos diatréma-vulkanizmus során kialakuló magmás kőzet. A robbanásszerű vulkáni tevékenység, a többnyire hangsebességet is elérő magmafeláramlás kimberlitkürtőket hoz létre, melyek néhány métertől, maximum 1000 méterig terjedő átmérővel jellemezhető, függőleges és meredek falú, kör- vagy elliptikus metszetű kőzettestek. A bennük található gyémántok akár 3 milliárd évesek is lehetnek.

kimberlit

A Pandanus candelabrum valószínűleg azért a kimberlitkürtőket választotta otthonául, mert azok magnéziumban, káliumban és foszforban gazdagok. A növény egyébként a mangrove fákhoz hasonló, felszíni gyökérzete és tüskés levelei vannak. Akár 10 méteresre is megnőhet, így előfordulhat, hogy a levegőből is észre lehet venni, ez rengeteget segíthetne a potenciális gyémántlelőhelyek felkutatásában. Elképzelhető, hogy a növény közeli rokonai révén más földrészeken is leegyszerűsödhet a kürtők azonosítása. A kimberlitkürtők egyébként nagyon ritkák. Haggerty elmondta, hogy a most ismert 6000 kürtőből csupán 60-ban találhatóak olyan minőségben és mennyiségben gyémánt, hogy érdemes legyen kibányászni.

Gyémánt lehet a föld alatt ott, ahol ez a növény él


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!