Francesco Lentini – a leghosszabb életet megélt háromlábú ember

Francesco Lentini 1889. május 18-án született a szicíliai Rosolini kisvárosában egy tizenkét gyermekes családba. Összesen három lába, négy lábfeje, tizenhat lábujja, és két nemiszerve volt. Harmadik lába jó néhány centiméterrel rövidebb volt a többinél, ezzel együtt másik két lába is különböző hosszúságú volt. Ezen genetikai rendellenesség oka az elcsökevényesedett ikertestvér, mely még a sejtosztódási fázisban megrekedt a fejlődésben és elhalt.

Francesco Lentini, a három lábú férfi

Francesco Lentini, a három lábú férfi

Szülei nem akarták felnevelni, így egyik nagynénjéhez került, ám ő sem nevelte sokáig, egy fogyatékos intézetbe adta. Lentini gyermekkorában zárkózott volt, későbbi nyilatkozatai során sokszor említette, hogy rendkívül utálta az extra testrészeket. Az intézetben azonban vak, néma és süket gyerekek tucatját ismerte meg, megbékélt önmagával és megnyílt mások előtt. Lentini különös adottságát a futballban kamatoztatta, az intézetben sokat fociztak, innen ered később visszaköszönő beceneve: Three-Legged Football Player, azaz Háromlábú focista.

Francesco Lentini, a három lábú férfi

Francesco Lentini, a három lábú férfi

Kilencéves korában az Amerikai Egyesült Államokba került és csatlakozott a Ringling Brothers cirkuszi showhoz, ahol később önálló estet kapott The Great Lentini címmel. Az 1910-es években a Barnum and Bailey, illetve a Buffalo Bill’s Wild West Show cirkuszokkal járta az Államokat. Harmincéves korában kapott amerikai állampolgárságot. Megházasodott, felesége Theresa Murray volt, négy gyermekük született. Lentini 1966. szeptember 22-én halt meg a floridai Jacksonville-ben 77 évesen, mellyel mai napig a leghosszabb életet megélt háromlábú ember a világon.

Francesco Lentini, a három lábú férfi


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!