Kedvenc

Még a legtüskésebb kaktuszokból is képesek lakmározni a tevék

A sivatag hajóiként emelgetett tevék olykor még a legtüskésebb bokrokból és növényekből is képesek lakmározni, hiszen zord élőhelyükön minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy valamilyen ételhez, illetve vízforráshoz jussanak. Az amerikai Alex Warnock arizonai birtokán élő háziasított dromedárok sem vetik meg a szúrós falatokat: a Baby és Nessie nevet...

Világhírű épületek és látványosságok az építésük közben

Számos ikonikus látványosság van a világban, melyekre már jól megszokottként tekintünk. De vajon hogy néztek ki építésük alatt, mielőtt világhírűek lettek? A következőkben 20 jól ismert épületet tekinthetünk meg a Föld minden pontjáról, amik még építés alatt álltak akkoriban. Plusz egynek pedig odacsíptünk egy hazai darabot is, fővárosunk egyik ékkövét!...

Így épült fel a legendás tévéműsor, a Delta főcíme

Az 1964-ben indult ismeretterjesztő programot közel ötven éven át láthattuk a tévéképernyőn. A nyugati világ tudományos eredményeit a szocialista blokkban bemutató műsorok legnagyobbika, az 1965-1996 közt Kudlik Júlia által vezetett Delta zenéje mindenki számára ismert, azonban a főcím nyitó képsorairól a legtöbben keveset tudnak.  Szuhay-Hava...

A világ egyik legfélelmetesebb útja

A Himalájában kanyargó Kishtwar Kailash hegyi utat a világ egyik legfélelmetesebb útjának tartják. India Dzsammu és Kasmír államában található. Kishtwar-t és a 6451 méter magas Kishtwar Kailash alaptáborát köti össze. A keskeny út egyik oldalát magas sziklák, a másikat sok helyen több száz méter mély szakadékok szegélyezik. A videót Mick Fo...

Szívmelengető és vidám képek a múltból

Sokszor szokták mondani, hogy egy kép többet mond ezer szónál, s a most következő történelmi fotókra ez egytől-egyig igaz. Ezen különleges fotók mindegyike a múlt egy emlékezetes, vidám és szívmelengető pillanatát idézi fel. Sok közülük a legnehezebb időkben készült, mégis örömteli és megható pillanatokról mesélnek. A legszebb ajándék: egy kisfiú megka...

A keleti blokk közlekedését meghatározó tíz autótípus

10. Moszkvics 412 Pontos gyártási darabszám híján került az utolsó helyre, de jelentősége miatt kihagyhatatlan a típus. 9.Volga M21 A szovjet autóipar egykori csúcsterméke, ami a tervgazdálkodásnak megfelelően nem a széles tömegeket célozta meg. Ennek ellenére azért sikerült 638 875 darabot legyártani csak az M21-es típusból. 8. ZAZ 968M A le...

A gyönyörű Nagy-korallzátony egy teknős szemével

A WWF új kampánya, az SOS Reef a világ egyik természeti csodájának, a veszélyben lévő Nagy-korallzátonynak, és a veszélyeztetett teknősfajoknak a megmentésére szeretné felhívni a figyelmet. A természetvédelmi szervezet egy GoPro kamerát erősített egy közönséges levesteknős (Chelonia mydas) páncéljára, hogy megfigyeljék a veszélyeztettet faj természetes ...

Monemvaszia – település a hatalmas szikla mögött

Monemvaszia görög település volt, a Bizánci Birodalom idején vált jelentős erődítménnyé, fontos támaszponttá, amely híres volt bevehetetlenségéről. Eredetileg sziklás szigetre épült, de ma már út köti össze a közeli parttal és közkedvelt turistacélpont. Az újgörög történelemben is hatalmas jelentősége van. Ez volt az utolsó szabad bizánci város és egybe...

Több mint 60 ezer teknőst figyeltek meg a Nagy-korallzátony egyik szigeténél

Az ausztrál Raine-szigeten él a közönséges levesteknősök (Chelonia mydas) legnagyobb kolóniája. Egy új felmérés szerint azonban számukat korábban alábecsülték, csaknem kétszer annyian is lehetnek, mint eddig gondolták. Az állatok számát a nőstények kivájta fészkek száma alapján becsülik fel. Azzal is próbálkoztak, hogy megjelölték a tojásokat, de...

Egy megdöbbentő természeti jelenség – a halál jeges ujja (videó)

A kutatók már több mint 50 éve ismerik azt a különleges, tengerekben illetve óceánokban kialakuló jelenséget, amit sokszor csak "a halál jeges ujjaként" emlegetnek. Mivel rendkívül nehéz megörökíteni a sós vízben kialakuló, pusztító jégcsapot (angol nevén: brinicle), ezért először csak 2011-ben tudták lefilmezni. A "halálos jégcsap" lassan ereszkedik le...

AJÁNLÓ

kelly clarkson weight loss regimen unveiled by dr oz the magic of ozempic and keto gummies proton keto acv gummies walmart weight loss scam oprah never endorsed proton keto acv gummies keto gummies 2024 warning keto gummies shark tank show reviews walmart weight loss with apple cider vinegar slimsculpt keto acv gummies review ketosophy acv keto gummies reviews does ketosophy acv keto gummies really works honest review essential keto gummies reviews weight loss be careful does essential keto gummies work weight loss with apple cider vinegar slimsculpt keto acv gummies review dr oz recommendation keto gummies for kelly clarkson weight loss fitness keto gummies beware keto gummies reviews keto gummies it works kelly clarkson keto weight loss secret before and after photos 2024 kelly clarkson and ozempic dr oz perspective on losing weight weight loss exposing apple cider gummies kelly clarkson s truth dr oz on ozempic evaluating kelly clarkson weight loss