Autó-Közlekedés

Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb légi járművét

Végrehajtották az első sikeres tesztet a világ legnagyobb légi járművével Nagy-Britanniában. Az Airlander 10 nevű hibrid légi jármű mintegy 20 percet töltött a levegőben szerdán este a Londontól északra fekvő cardingtoni repülőtéren. A Hybrid Air Vehicles nevű brit cég által kifejlesztett jármű léghajó, helikopter és repülőgép keveréke, 92 méter hosszú,...

Elkészült az autók felett közlekedő kínai szuperbusz prototípusa

Elkészült az autók felett közlekedő, futurisztikus kínai "csodabusz" első prototípusa, a TEB-1, amely már túl is van első sikeres tesztútját, amit a Hopej tartomány található Qinhuangdao városában tette meg. A kötött pályán közlekedő "szuberbusz" a tervezői szerint olyan, mint egy metró, csak éppen könnyebb megépíteni és ötödannyiba kerül. A fejlesztői ...

Víz alatt lebegő alagutak épülhetnek a norvég fjordokon

Különleges megoldással csökkentenék a kompok terhelését, illetve könnyítenék meg a fjordok közti közlekedést Norvégiában, melynek hosszú partvonalát több mint 1100 fjord tagolja, s ezek jelentősen megnehezítik az utazást. A tervek szerint néhány év múlva 30 méterrel a víz alatt lebegő alagutakban közlekedhetnek az autósok. Az elsüllyesztett lebegő hídna...

Megkerülte a Földet a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép

Sikeresen leszállt Abu-Dzabiban kedden hajnalban a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, amely így az első, energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülő, amelynek sikerült megkerülnie a Földet. A gép egyetlen csepp üzemanyag felhasználása nélkül tette meg 42 ezer kilométert. Bertrand Piccard komplikáció nélküli leszállást hajtott végre vele Abu-Dzab...

A világ legnagyobb kétéltű repülőgépe készült el Kínában

Kína elkészítette a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét, amelyet elsősorban erdőtüzek oltásához és tengeri mentéshez kívánnak majd használni. Az új, gigászi hidroplán, az AG600-as sorozatgyártását már évekkel korábbra tervezték, de első példánya csak szombaton gördült le a gyártósorról a dél-kínai Kuangtung tartomány tengerparti városában, Csuhajban. ...

A világ legnagyobb konténerszállító hajója

2015 januártól új uralkodó járja az óceánokat. A Mediterranean Shipping Company (MSC) vállalat bocsátotta vízre a rekorder teherszállító hajóját, az MSC Oscar-t, amely minden eddiginél hatalmasabb konténerszállító, valódi gigász, egy úszó acélsziget. A hatalmas konténerszállító hajó a CSCL Globe-ot (és négy testvérhajóját) taszította le a trónról, am...

Átadták világ legnagyobb jachtját

Átadták tulajdonosának, Aliser Uszmanovnak a világ legnagyobb jachtját. A 52 hónapon keresztül, Brémában épített jacht kevés külső térrel, de két helikopter-leszállóval is rendelkezik. A 156 méter Dilbar hosszra ugyan csak a negyedik a ranglistában, de bruttó űrtartalmát tekintve megelőzte az eddigi rekordtartó, az ománi szultán tulajdonában lévő Al Sai...

Megkezdte az Atlanti-óceán átszelését a napelemes repülő

Megkezdte idei leghosszabb távja, az Atlanti-óceán átszelésének teljesítését a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, amely hétfőn indult útnak New Yorkból. Bertrand Piccard pilóta nagyjából 90 óra alatt akar átérni a spanyolországi Sevillába. A kísérleti napelemes gép eredetileg vasárnap indult volna útnak New Yorkból, ám a kedvezőtlen időjárási viszonyo...

125 éve kezdték építeni a világ leghosszabb vasútvonalát

Százhuszonöt éve, 1891-ben kezdődött meg hivatalosan a transzszibériai vasút, a világ leghosszabb vasútvonalának építése. Az első kapavágás Vlagyivosztokban, a világkörüli útjáról visszatérő Nyikolaj Alekszandrovics trónörökös, a későbbi II. Miklós cár jelenlétében volt 1891. május 31-én délelőtt tíz órakor. (A munkálatok ekkor már folytak az Urál tövéb...

Autók felett haladó, futurisztikus járművek közlekedhetnek a kínai nagyvárosokban

Futurisztikus járművet vetnének be a közlekedési dugók ellen Kínában, pontosabban a tömegközlekedést forradalmasítaná a Transit Elevated Bus (TEB), mely egyszerűen áthajtana az autók felett. A kötött pályán közlekedő, részben a metróra és buszra emlékeztető hatalmas jármű két sáv szélességű, mégis helytakarékos, hiszen az 1200 utas befogadására alkalmas...

AJÁNLÓ