Állat

Áttelepítik a Tusnádfürdőn kóborló medvecsaládot, miután két bocs is elpusztult

A román környezetvédelmi miniszter, Gratiela Gavrilescu engedélyezte, hogy elszállítsák Tusnádfürdőről azt az anyamedvét, amely az elmúlt hetekben a bocsaival együtt járta a település utcáit, és állítólag egy emberre is rátámadt. A hárombocsos anyamedve kábítólövedékes elaltatását és elszállítását azt követően hagyták jóvá, hogy két kismedvét is elgáz...

A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejet azonosították

A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejként azonosítottak kutatók egy évtizedekkel ezelőtt felfedezett leletet, amelyről azt is megállapították, hogy a Jurassic Parkból is jól ismert növényevő Brachiosaurus a Földön valaha járt legnagyobb állatok egyikének közeli rokonától származik. A PeerJ című folyóiratban publikált tanulmány szerint a lábcson...

A gólyatöcs a 2019-es év madara

Az internetes közönség szavazatai alapján a gólyatöcs lett a 2019-es év madara, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelten foglalkozik a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával. Az MME 1979-ben indított Év madara programjának célja, a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemut...

Acélkábelek szétrágásával szökhetett meg a New Orleans-i állatkert jaguárja

A New Orleans-i állatkert jaguárháza tetejét alkotó acélkábelek szétrágásával szökhetett meg az a ragadozó, amelyik halálra mart kilenc állatot. Három róka, öt alpaka és egy emu pusztult el a szombati jaguártámadásban – közölte egy sajtótájékoztatón az Audubon állatkert igazgatója. Kyle Burks újságíróknak elmondta, hogy a Valerio nevű hároméves hím a te...

Kiderítették, hány egyedet számlál a legritkább nagymacska vadon élő populációja

Tudósok becslése szerint a súlyosan veszélyeztetett amuri leopárd (Panthera pardus orientalis) vadon élő populációja 84 egyedet számlál. Kínai, orosz és amerikai szakemberek a Conservation Letters című tudományos folyóiratban tették közzé új becslésüket Földünk legritkább nagymacska fajtájának egyedszámáról. Becslésüket a az oroszországi Tengerme...

Katasztrófába torkollott a súlyosan veszélyeztetett orrszarvúk áttelepítése

Elpusztult Kenyában nyolc keskenyszájú orrszarvú abból a 14-ből, amelyeknek áttelepítését június végén kezdték meg a fővárosból egy biztonságosnak vélt nemzeti parkba, a súlyosan veszélyeztetett faj megmentése érdekében. A Tsavo Nemzeti Parkba átköltöztetett orrszarvúak elpusztulását egy névtelenséget kérő vadvédelmi illetékes jelentette be Nairobiban....

Szökött óriáskígyó rejtőzik Varsó környékén – egy több mint ötméteres tigrispitont keresnek

Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután az állat levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól 20 kilométerre, délre fekvő településen. Egy állatvédő szervezet szerint a több mint öt méter hosszú tigrispiton (Python molurus), amelynek frissen levedlett bőrét szombaton találták meg, megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó m...

Tíz éve keresték az ausztrál folyóból kifogott “krokodilszörnyet”

Sikerült befogni Ausztráliában azt az óriási bordás krokodilt, amelyet tíz éve kerestek az Északi területen. A 4 méter 71 centi hosszú és 600 kilogramm súlyú hüllőt a Katherine folyóban ejtették fogságba. A helyi természetvédelmi szakemberek szerint a körülbelül 60 éves állat a legnagyobb krokodil, amely a térségben él. Chris Heydon és John Burke...

Rendkívüli ritkaság – elefánt ikrek születtek egy kenyai rezervátumban

Különleges eseménynek, elefánt ikrek születésének örülhettek nemrég a kenyai Amboseli Nemzeti Park szakemberei, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a két borjú sorsának alakulását. Az elefántoknál az ikerszülés rendkívül ritka, ráadásul a legtöbb estben csak az egyik borjú marad életben. Az afrikai rezervátumban utoljára 1980-ban jött világra elefánt-...

Kirepült az első feketególya-fióka a bekamerázott fészekből

Kirepült az első feketególya-fióka abból a gemenci fészekből, amelynek történéseit webkamerán keresztül figyelhetjük. A első fióka két testvére is hamarosan követi a fészekhagyót - írja honlapján a Gemenc Zrt. A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekre, általában csatlakoznak egy csoporthoz, és az éjszakák elt...

AJÁNLÓ

Human penis enlargement: What actually works, what doesn't, and how to think about it Can BPC-157 and GH Make Your Penis Bigger? Does a Penis Get Bigger When You Lose Weight? NY Penis Enlargement - Dr. Elliot Heller New York Photos: A Practical Look at Options Leo Rex Penis Enlargement: A Realistic Look at Supplements and Methods Does Higher Testosterone Increase Penis Size? Where can I get penis enlargement surgery Nail Fungus Treatment: Realistic Timelines and Effective Options Under the Toenail: Causes, Symptoms & When to See a Doctor Pain on Top of Foot: Causes, Relief & When to See a Doctor Relieve Bone Pain: Causes, Treatments & Home Remedies Foot Pain & Bulging Disc: What’s the Connection? Sharp Nerve Pain in Foot: Causes & Relief Voltaren Gel & Tendonitis: Relief & What to Know Voltarol Gel: Relief for Joint Pain at Superdrug Are Keto Gummies Worth the Hype, or Are You Ignoring the Side Effects? Are Royal Keto Gummies Legitimate? A Deep Dive Are True From Keto Gummies Really Worth the Hype? Do CBD Gummies Help You Lose Weight? It's More Complicated Than You Think Do Keto ACV Gummies Work? Separating Hype from Reality Getting Through: Your Guide to the optimal keto acv gummies contact number How Do You Take Keto Blast Gummies? A Surprisingly Simple Guide Keto Blast Gummies Costco: Are They Worth the Hype? Lifetime Keto AVC Gummies: Are They Worth the Hype?