A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejet azonosították

A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejként azonosítottak kutatók egy évtizedekkel ezelőtt felfedezett leletet, amelyről azt is megállapították, hogy a Jurassic Parkból is jól ismert növényevő Brachiosaurus a Földön valaha járt legnagyobb állatok egyikének közeli rokonától származik. A PeerJ című folyóiratban publikált tanulmány szerint a lábcsontokat még 1998-ban, Wyoming államban fedezték fel a Kansasi Egyetem kutatói, köztük Anthony Maltese, aki ma már a coloradói Rocky Mountain Dinosaur Resource Center munkatársa.

Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a csaknem egy méter széles láb egy óriási teremtménytől származik, ezért rögtön el is neveztük az állatot Nagylábnak” – idézte fel Maltese, a tanulmány vezető szerzője, és hogy érzékeltesse az állat méreteit, hozzátette, annak combcsontja 2,07 méter hosszú lehetett.

Forrás: KUVP Archives

A New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum szakértői most háromdimenziós szkennelési eljárást és precíz méréseket alkalmazva vetették össze a wyomingi leletet az egyes dinoszauruszfajok lábméretével, míg végül kétséget kizáróan sikerült megerősíteniük, hogy az eddig felfedezett legnagyobb dinoszaurusz-lábfejjel van dolguk.

A szakembereknek azt is sikerült megállapítaniuk, hogy a lábfej a Jurassic Park című filmből is ismert sauropoda dinoszaurusz, a hosszú nyakú és hosszú farkú, növényevő Brachiosaurus egy nagyon közeli rokonától származik, amelynek lábnyoma kétszer akkora volt, mint a Tyrannosaurus rexé.

Forrás: Wikimedia Commons/Jynus

A tanulmányból az is kiderül, hogy egy Utah állam keleti részétől egészen Wyoming északnyugati feléig terjedő hatalmas területen élt nagyjából 150 millió évvel ezelőtt. Emanuel Tschopp, a New Yorkban működő Amerikai Természettudományi Múzeum paleontológusa, a tanulmány társszerzője szerint vannak ugyan lábnyomok és hiányos csontvázak Ausztrália és Argentína területéről, amelyek a jelek szerint még nagyobb állatoktól származnak, ám azokból a gigantikus csontvázakból hiányoznak a lábak.

“Ez a teremtmény minden bizonnyal az Észak-Amerika területén valaha kóborló legnagyobb állatok egyike volt” – jegyezte meg a szakember, ugyanakkor meglepőnek nevezve az eredményt abból a szempontból, hogy a sauropodák nagy részének élettere sokkal kisebb volt akkoriban.

Forrás: Spencer Wright/flickr 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!