A szőnyeg története

Amikor ellátogatunk egy szőnyeg webáruházba, mindenféle szőnyeget láthatunk, legyen szó modern szőnyegről, shaggy szőnyegről, klasszikus szőnyegről, gyerekszőnyegről, futószőnyegről, szennyfogó szőnyegről, fürdőszoba szőnyegről vagy rongyszőnyegről, azonban nem biztos, hogy a szőnyeg történetén is el kezdünk gondolkodni, márpedig, mint mindennek, így a szőnyegnek is van története.

Voltaképpen már az ősembernek is volt egyfajta igénye arra, hogy a környezetét, a barlangját barátságossá tegye. Az ősember állatszőrt terített a barlang padlójára, hogy némi meleget érezzen a talpa alatt, tehát az őskorban még pusztán funkciója volt az állatbőr szőnyegnek és nem díszítési célt szolgált.

A szőnyeg az állattartók körében is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen praktikus darabnak számított. Nappal fel lehetett tekerni, míg éjjel, a hűs fűre, vagy földre terítve meleget szolgáltatott azon emberek számára, akik legelőkről- legelőkre jártak az állataikkal együtt.

A szőnyeg eleinte tehát állatbőrből készült. Ez voltaképpen még nem is tekinthető szőnyegnek, de pontosan azt a funkciót töltötte be, mint a mai szőnyegek is. Majd az emberek rájöttek, hogy növényi szálakból, gyapjúból is lehet szőnyeget készíteni. Már a keleti szőnyegek is gyapjúból készültek, azonban a leírások szerint a 17. században készítettek olyan imaszőnyegeket, amelyek anyaga a selyem volt. Ezeket a luxuscikknek számító szőnyegeket, főleg imákhoz, imádkozáshoz használták, és az emberek nagy becsben is tartották azokat.

A szőnyeg keletkezésének pontos idejét igazán senki sem tudja. Az egyik legkorábbi szőnyegfajta az úgynevezett Pazyryk szőnyeg, amelyet egy dél-szibériai sírban fedeztek fel. Feltételezések szerint ez lehet az első, kézi csomózású szőnyeg.

A keleti, indiai szőnyegek a 12. század előtt készültek, szintén kézi csomózással. A mai napig úgy tartják, hogy a szőnyegszövés leginkább az ázsiai nép egyik legjellemzőbb mestersége. Európába, a Közel-Keletről kerültek először szőnyegek, addig az emberek nem is igen foglalkoztak szőnyegszövéssel, szőnyegkészítéssel.

Európában, pontosabban Spanyolországban, a 13. században kezdtek el kézi csomózású szőnyegeket készíteni. A 14. és a 15. században aztán a szőnyegkészítés a virágkorát érte Perzsiában. Mindenki ismeri a gyönyörű perzsaszőnyegeket. Ezek a szépséges szőnyegek először Perzsiában születtek meg, majd hódították meg az egész világot.

Természetesen, a szőnyegkészítés Európában is kezdett felvirágozni. Az európai szőnyeggyártás központja Anglia volt a 17. században, majd ezt követően Franciaországban is el kezdtek úgynevezett gobelinszőnyegeket gyártani.

Amerikában a kézi szövésű szőnyegek mellett, a rongyszőnyegeket is el kezdték gyártani. 1791-ben Philadelphiában hozták létre az első szőnyegszövő üzemet.

A keleti szőnyegek a 20. századig nagy népszerűségnek örvendtek, majd a nyugaton készült, egyszerű és egyszínű szőnyegek jöttek divatba, hiszen ezt a fajta szőnyeget sokkal könnyebben be lehetett illeszteni a modernebb enteriőrbe, mint a bonyolult mintázatú és színes keleti szőnyegeket.

Manapság a szőnyegek népszerűbbek, mint valaha, hiszen változatos anyagokból, mintázattal és színekben kaphatók. Manapság a bézs színek a legkelendőbbek, de mindenki megtalálhatja a kedvére valót, hiszen valóban nagyon sokféle stílusban, színben és mintákkal készülnek ezek a szőnyegek.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!