Felhőkarcolók között egyensúlyozva döntött meg két Guinness-rekordot Nik Wallenda kötéltáncos

Két Guinness-rekordot is megdöntött vasárnap éjjel Chicago-ban Nik Wallenda. A kötéltáncos egy 15 fokban emelkedő kábelen a Marina City ikertornyainak egyikéről felgyalogolt egy felhőkarcolóra, majd bekötött szemmel átkelt a két ikertorony között is. Mivel az artista az egyedülálló mutatványt személyi biztosító felszerelés nélkül hajtotta végre, az eseményt élőben közvetítő Discovery Channel ,akár a legrosszabbra is felkészülve, 10 másodperces késleltetéssel sugározta a képet.

Nik Wallenda

Nik Wallenda

A 35 éves Wallenda korábban 2012-ben a Niagara-vízesés és 2013-ban a Grand Canyon feletti átkeléssel hívta fel magára a világ figyelmét. Mindkét produkcióját 13 millió néző kísérte figyelemmel. Chicagói nagy vállalkozására Floridában készült fel. Mint tavaly, a mostani adásban is végig lehetett hallani, ahogy az artista az 1,9 centiméteres átmérőjű sodronykötélen haladva fohászkodik, és segítőivel kommunikál.

A már korábban is többszörös Guinness-rekorder Nik egy német származású akrobatacsalád, a “repülő Wallendák” sarja, a hetedik nemzedék képviselője. Artista kötéltáncos a felesége és a három gyereke is. Nik dédapja, Karl Wallenda 73 évesen szörnyethalt, amikor 1978-ban Puerto Ricóban 10 emeletnyi magasságból lezuhant a toronyházak között kifeszített kötélről. Nik 2011-ben a tragédia helyszínén anyjával együtt megismételte a mutatványt.

wallenda

A Grand Canyon felett őelőtte még nem egyensúlyozott át senki, de Nik Wallendának a Niagara feletti mutatványa is egyedülálló volt: 1896-ben egy Nagy Blondin művésznéven ismert artista átkelt ugyan a Niagara szurdoka felett, de nem közvetlenül az Amerikai- és a Patkó-zuhatag pereme felett, mint az amerikai. Az ilyen kísérleteket azóta betiltották. A Niagara feletti átkelést nagyapja emlékére tette meg.

Nik Wallenda

Nik Wallenda


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!