Ázsiai elefántok érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Három ázsiai elefánt (Elephas maximus) érkezett a Szegedi Vadasparkba, a fiatal bikákat az állatkert Angkort, a khmer templomvárost idéző elefántházának átadásán, május 27-én figyelhetik meg először a látogatók – mondta el Veprik Róbert igazgató. Az állatokat speciális járműveken szállították a csongrádi megyeszékhelyre. Shah Rukh és Shanti, a két tízéves hím egy-egy konténerben érkezett az osnabrücki állatkertből, az ötéves Taru pedig egy ládában tette meg a Hannover és Szeged közti utat.

Forrás: Hannoveri Állatkert
Forrás: Osnabrücki Állatkert

Az állatok fuvarozását az elefántok szállításában világszerte az egyik legtapasztaltabbnak számító szakember, Roy Smith végezte, rajta kívül a német elefántgondozók is elkísértek az ottani látogatók kedvenceit. Az állatokat megszokott, régi gondozóik hívták ki a szállítóalkalmatosságukból, amelyet ki könnyebben, ki nehezebben hagyott el, de végül estére már valamennyien elfoglalták a saját helyüket az elefántházban. Taru el is kezdett ismerkedni új csapattársaival, akik ormányukkal üdvözölték a fiatalabb állatot.

Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos
Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos
Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos
Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos
Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos
Forrás: Szegedi Vadaspark/Endrédi Lajos

A Szegedi Vadaspark történetének eddigi legnagyobb, 480 millió forintos beruházással, uniós támogatással felépült elefántháza öt állat tartására alkalmas. Hideg időben az elefántokat a hatméteres belmagasságú belső kifutóban láthatják a vendégek, az épülethez pedig az ország legnagyobb, közel 7 ezer négyzetméteres elefántkifutója kapcsolódik. A tervek szerint később elefánttehenek is érkeznek a Tisza-parti városba, és az állatkert a tenyészprogramba is bekapcsolódik. Az elefántházban szarvcsőrű madarak és ázsiai kiskarmú vidrák is várják majd a látogatókat.

Forrás: Szegedi Vadaspark


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!