Címke: madarak

Ismeretlen énekesmadarakat fedeztek fel az indonéz szigetvilágban

Az énekesmadarak tíz új faját és alfaját azonosították a kutatók három apró indonéz szigeten. A Szingapúri Nemzeti Egyetem szakemberei a Celebesz partjainak közelében fekvő Taliabu, Peleng és Batudaka szigetekre összpontosító hathetes expedíció során fedezték fel az öt új fajt és öt új alfajt az elmúlt több mint száz év legnagyobb ilyen jellegű felfedez...

Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban. "Megdöbbentő" - közölte Ken Rosenberg, a...

Képesek megtanulni egymás nyelvét a madarak

Képesek megtanulni egymás nyelvét a madarak: létfontosságú ugyanis számukra, hogy megértsék szomszédjaik sólyom vagy kígyó közeledésére figyelmeztető jelzését. A vadon élő állatokról köztudott, hogy egymásra figyelve szereznek információkat ragadozó közeledéséről. A madarak például megtanulták, hogyan meneküljenek el, ha meghallják szomszédaik SOS-kiál...

Megfeleződött a hazai fecskeállomány az elmúlt két évtizedben

Április és május kiemelt fecskevédelmi időszak, amelyben a lakosságnak óriási szerepe és felelőssége van - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Napjainkra teljes egészében városiasodott, sárfészket építő fecskék állománycsökkenésének megállítása, megfordítása a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével - a fés...

Cigarettacsikkeket építenek fészkükbe a városi madarak a paraziták ellen

A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől - igazolta egy mexikói kísérlet. A Journal of Avian Biology című szaklapban ismertetett kutatás szerint a pintyfélék családjába tartozó házi pirók (Haemorhous mexicanus) és a házi veréb (Passer domesticus) nem véletlenül épít cigar...

Trinidad és Tobago repülő drágakövei, a színpompás kolibrik

Kunito Imai egy japán természetfotós, aki autodidakta módon tanult meg fotózni, méghozzá nem is akárhogyan, hisz gyönyörű munkáira már világszerte felfigyeltek. Amikor csak teheti elhagyja a nyüzsgő nagyvárost, hogy a szabadban lehessen és megörökítse az olykor észrevétlenül maradó természeti szépségeket, és a sokszínű állatvilágot. A fotós már régóta t...

Aranyos fotósorozat egymáshoz bújó madarakról

A madarak a zord téli napok beköszöntével vagy a éppen a hűvös estéken szívesen bújnak egymáshoz, hiszen így könnyebben átvészelik az időjárás viszontagságait. Ilyenkor kis csoportokban szép sorban egymáshoz bújnak, általában úgy, hogy a legdominánsabb madár kerül középre. A most következő aranyos fotósorozatban ilyen szorosan összebújó madarakat láthat...

Őszi daruvonulás a Hortobágy felett

Gyönyörű képeken örökítette meg az MTI fotósa a szürke darvak (Grus grus) vonulását naplementekor a Hortobágy felett, az Elepi tóegység térségében. A madarak három jelentősebb európai vonulási útvonala közül az egyik Magyarországon vezet keresztül, és kontinensünk egyik legnagyobb darugyülekező helye a Hortobágyi Nemzeti Park területén található. A daru...

25 millió madarat ölnek meg évente a Földközi-tenger medencéjében

Kegyetlen bánásmódnak vannak kitéve a madarak a Földközi-tenger medencéjében, ahol évente 25 milliót ölnek meg belőlük, a legtöbbet Egyiptomban, a fő zsákmány az erdei pinty - közölte a témával foglalkozó első átfogó jelentésében a Birdlife International. A nemzetközi természetvédő szervezet becslései szerint Egyiptomban évente 5,7 millió, Olaszországba...

Perre mennek a varjakat etető kislány szomszédai

Perre mennek egy seattle-i kislány szomszédjai, mert a gyerek - aki ezzel a foglalatosságával a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette - mindennap eteti a környék varjúit és egyéb madarait. A szomszédok a nyolcéves Gabi Mann szülei elleni keresetben azt nehezményezik, hogy a gyerek a házuk hátsó kertjében rendszeresen eteti a varjakat, sirályokat és ...

AJÁNLÓ

Canna Bee CBD Gummies Reviews 2024 - Pain Relief CannaBee Organics Works Full Spectrum CBD Buy CBD Gummies For Pain MUST SEE Important Info Our Complete Review of Bioheal CBD Gummies Real Customer Fraud Risks or Safe Ingredients That Work How to Make CBD Gummy Bears Cbd Gummies Australia Navigating Australias Cannabis Candy Conundrum Difference between CBD and THC Edibles Green Vibe CBD Gummies Best Penis Enlargement Device User Testimonials Penile Implant Surgery FixED Dr Bill Lynch Experimental Male Enhancement Sapien Medicine Version 2 Male Enhancement Procedure Cure Premature Ejaculation Erectile Dysfunction impotence with Homeopathy Medicine Nitric Oxide FIX Erectile Dysfunction BOOST Heart Health and Live LONGER with Dr Louis Ignarro Put your metabolism into overdrive instead of letting fat work against you with ACV Slim Gummies Apple Cider Vinegar Gummies with Mother for Immun Support Turbo Ripped Keto ACV Gummies Review - Legit Or Scam Super Hot Deal Perfotek Keto Powder - Instant Ketosis - Exogenous Ketones Weight Loss Supplement PURADROP ALERT PURADROP REVIEW - PURADROP WEIGHT LOSS - Is Puradrop Weight Loss Gummies Legit How to take Apple Cider Vinegar Effervescent to Lose Weight Neuherbs Proven weight loss pills review Best Way to lose Weight During The Pandemic Best Over the Counter Weight Loss Pills - Most Effective Diet Pills Can I Drink Red Wine on a Keto Diet GLP-1 Mounjaro Weight Loss Update - Pros and Cons HOW TO LOSE BODYFAT DIET EXPLAINED