Sáskajárás állította meg vándorútjukon a fehér gólyákat

Sáskajárás alakulhat ki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének november elején közreadott előrejelzése szerint az afrikai Száhel-övezetben, a táplálékbőség pedig megállította vándorútjukon a fehér gólyákat – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkordinátora az MTI-t. Papp Ferenc elmondta, hogy az előrejelzés szerint Szudán északi és Mauritánia nyugati, Szaharával határos részein várható az egyiptomi vándorsáskák (Schistocerca gregaria) legnagyobb mértékű inváziója, illetve egy térkép adatai szerint Csád Száhel-övezetében is várható ilyen. A mezőgazdaságra nézve katasztrófát jelentő sáskajárás a madárvonulást is megállította.

golya-5Fotó: Wikipedia/BobPicasa Web Albums

Fotó: Wikipedia/putneymark

A nagy részt Észak-Magyarországon GSM-jeladóval ellátott fehér gólyák (Ciconia ciconia) közül több is a Szahara déli sávjában húzódó Száhel-övezetében tartózkodik ez idő tájt. “A telelő fehér gólyák Afrikában gyakran táplálkoznak sáskafajokkal, ezért számos vidéken még a nevük is sáskamadár. A jeladóval ellátott madarak közül Eszténa, Jergus, Bátony, Gyöngyvirág és Veca Csád és Szudán határvidékén kóborol. Valószínűleg a sáskajárás miatt kialakuló táplálékbőség állította meg őket is vándorútjukon, hiszen más években ez idő tájt már délebbre húzódtak” – mondta a szakember.

golya-4Fotó: Wikipedia/Khutuck

Papp Ferenc hozzátette, hogy a Nílus-völgyben, viszonylag közel a Száhel-övezethez tartózkodik az Emília nevű fehér gólya is, pedig a madarat súlyos sérülésekkel szállították tavaly a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, 2015-16 telét is itt töltötte. Ez év tavaszán megtalálási helyén, a Nógrád megyei Dejtáron engedték szabadon, el is vonult, jelenleg Szudánban van. A madarak közül a Hajdú nevű gólyáról nincs adat már augusztus óta. Nem tudni, hol van, utoljára a Nílus-völgyéből érkezett róla helymeghatározó adat.

golya-3Fotó: Wikipedia/Manfred Heyde

Azt is elmondta, hogy a Január nevű fehér gólya már a negyedik hazai telelésére készül, a hideg hónapokat most is az Ipoly-völgyben, Szécsény környékén tölti. Megfigyelését már ez év novemberében is többen jelezték az MME-nek. A programkordinátor hozzátette: a madár a leghidegebb időszakokban is tud táplálkozni, a korábbi évek tapasztalatai szerint havas időben egy marhakarám környékén vadászik a jószág által felzavart egerekre és pockokra. Szükség esetén a szakemberek készen állnak arra is, hogy etessék az áttelelő példányt.

golya-6Fotó: Wikipedia/Son of Groucho


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!