Repülési tapasztalat nélkül kellett landolnia egy kisgéppel egy spanyol nőnek

Minden repülési tapasztalat nélkül hozta le kisméretű magánrepülőgépét a levegőből egy spanyol nő vasárnap, és három kilométerre a sevillai repülőtértől egy narancsligetbe csapódott végül – jelentették be spanyol légiirányítók hétfőn. A repülőgépet eredetileg a nő férje vezette, de ő repülés közben eszméletét vesztette. Amikor az asszony észrevette, hogy a férje elájult, felhívta egy barátjukat, aki ezután értesítette a légiirányítókat. A mentőszolgálat szóvivője szerint a nőnek “fogalma sem volt” a repülésről, a légiközlekedést irányító tiszt körülbelül másfél órán át beszélt vele, míg az asszony elkezdte a vészleszállást. A beszélgetésükről közzétett hangfelvételen hallható, ahogy a légiirányító bátorítja a nőt: “Folytassa és minden gond nélkül landolni fog, rendben?”.

repuloA nő a kisgéppel a repülőtértől három kilométerre, egy narancsligetbe csapódott

Az asszonynak nagyon nagy szerencséje volt, mert az ügyeletes tiszt tudta, hogyan kell az adott repülőgéptípust vezetni – mondta a spanyol légi irányítók egyesületének szóvivője. A nő azzal sem volt tisztában, mit kell nézni a műszerfalon, helyzetét pedig az is nehezítette, hogy a felhők felett repültek, amikor a pilóta elveszítette az eszméletét. Az irányító megkérdezte tőle, milyen magasan repülnek, ekkor 3 ezer méteren voltak, majd elmagyarázta, mit keressen a műszerfalon. Egy helikopter és egy másik kis repülőgép is felszállt, hogy a segítsenek neki földet érni. A férj meghalt, de nem tudni, még a levegőben, vagy a landolás után. A nő súlyosan megsérült, de nincs életveszélyben – közölték az őt ápoló sevillai kórházból.

repulo-2

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!