Koda, a legkisebb miniló

Első ránézésre sokan plüssállatnak nézik az aprócska lovat, aki a Koda nevet kapta. Melbourne-ben él egy állatkórházban. Koda a fajtáját tekintve amerikai miniló, tehát eleve nem nő meg túl nagyra, de ő egyébként is törpe, azaz a fajtatársainál is kisebb testű. Mérete miatt természetesen megkülönböztetett figyelem jár neki. A 35 kilós lovacska jól érzi magát oda kint, de az épületek belsejét is szívesen felderíti, senkit nem lep meg, mikor időnként ellenőrzi, van-e valami finomság a számára is a hűtőben. Imád autókázni, a kocsiban az anyósülésen foglal helyet. Andy Lynch, a Yarrambat Veterinary Hospital állatorvosa szerint születésekor mindössze akkora volt, mint egy macska. Nem csupán termetével, hanem életteli jellemével is elbűvölte a környezetét. Vidám, kíváncsi természet jellemzi, és rettentően energikus. Sajnos, a törpeségéből fakadóan már eddig is számtalan egészségügyi problémával kellett megküzdenie, és vélhetően több műtétre is szüksége lesz a későbbiekben.

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló

Koda, a legkisebb miniló


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!