Haltemetővé vált egy kínai folyó

Körülbelül száz tonna hal pusztulhatott el egy közép-kínai folyóban, miután a helyi vegyipari vállalat üzeméből ammóniát tartalmazó szennyvíz kerülhetett bele. A jelentős mennyiségű haltetemet már összegyűjtötték, a környezetvédelmi hatóság pedig a vízmintákból megállapította, hogy a Hupej tartományi Hubei Shuanghuan Science and Technology Stock Co. szennyvizében talált ammónia messze meghaladta a megengedett országos határértéket. A vállalat egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

A kisebb halak százezerszámra borították be a víz felszínét körülbelül 40 kilométer hosszan, a helyszíni képeken összefüggő “haltakaró” borítja a Fu folyót. A halak többsége ponty, domolykó és kígyófejű hal volt.

halpusztulas

Az érintett Vuhan közeli településeken csaknem kétezer ember él halászatból.

A környezetvédelmi hatóság szakemberei figyelmeztették a környékbelieket, hogy ne egyenek az elhullott halakból, ugyanakkor állításuk szerint az ivóvíz minőségét a szennyezés nem befolyásolta. Az érintett vállalatot felszólították működésének felfüggesztésére és a probléma orvoslására.

Alig több mint két hónapja a kelet-kínai Hangcsou-öbölben jellemző áldatlan állapotokról számolt be az országos média. Kiderült, hogy a térségben működő cégek a nyílt vízbe vezető föld alatti szennyvízelvezető hálózatot építettek ki. A környékben évtizedek óta tevékenykedő halászok egy része a megfogyatkozott halállomány miatt új helyre költözött.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!