Gyorsított evolúcióval élhetik túl a rákot a tasman ördögök

Képesek lehetnek legyőzni az erszényes ördögök az őket a kihalás szélére sodró fertőző pofadaganatot – állapították meg azok a kutatók, akik szerint az állat genomjának két apró része nagyon gyorsan változik és ezek a területek olyan géneket tartalmaznak, amelyek képesek lehetnek a rák kialakulásának meggátlására.

A vadon kizárólag az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetén élő erszényes ördögöket 1996 óta tizedeli a fertőzéssel terjedő – szinte mindig halálos kimenetelű – arctumor, amely mára 80 százalékkal csökkentette populációjukat, ezzel veszélybe sodorta fennmaradásukat. Általában harapással adják át egymásnak a kórt, amely torz daganatokat okoz pofájukon. A tumor akadályozza őket az evésben, tehát gyakorlatilag éhen pusztulnak vagy megfulladnak. A daganat emellett roncsolhatja belső szerveiket is.

tasman-ordog-3Fotó: Wikipedia/Prince Roy

A Nature Communications folyóiratban közölt tanulmány szerzői a sziget három különböző területéről származó 294 példány mintáit elemezték, amelyeket a betegség megjelenése előtti és utáni időszakban gyűjtöttek be – írta a BBC News. Az amerikai, brit és ausztrál kutatók alkotta csoport a legújabb DNS-szekvenálási módszereket alkalmazva térképezte fel az állat genomjában bekövetkezett változásokat. Az eredmények szerint két DNS-szakasz gyorsabban változott, mint a genom többi része. Az érintett két területen belül hét olyan gént is találtak, amelyek képesek lehetnek a rák kialakulásának akadályozására.

tasman-ordogFotó: Wikipedia/Wayne McLean

A Washington Állami Egyetem munkatársaként dolgozó Brendan Epstein, a tanulmány vezető szerzője szerint tehát az erszényes ördögöknél olyan gének megjelenését figyelték meg, amelyek ellenállókká tehetik az állatokat a betegséggel szemben. Hozzátette, még izgalmasabbá teszi az eredményeket, hogy a változás a jelek szerint nagyon gyors tempóban történik. “Néhány populáció esetében nagyjából hat nemzedéknyi időről beszélünk, ami evolúciós léptékben mérve nagyon rövid idő” – húzta alá a szakember. A csapat most azon dolgozik, hogy még részletesebben megvizsgálja a szóban forgó géneket, amelyek megismerése, mint rámutattak, a humán rákgyógyászatban is előrelépést hozhat, vagy magyarázatot adhat a három ismert fertőző ráktípus eredetére.

tasman-ordog-4Fotó: Wikipedia/JJ Harrison


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!