Egyedül utazott a repülőn egy kínai nő, míg a vasútállomáson 100 ezren zsúfolódtak össze

A világ legszerencsésebb utasának nevezték kínai netezők azt a fiatal nőt, aki tetszése szerint kinyújthatta a lábát, nem hajtotta az ölébe az ülést az előtte ülő, nem szenvedett a rendetlen utastársaktól, mert mindenki más korábbi járatra cserélte a jegyét, így egyedül ő maradt az egyik Kuangcsuoba tartó járaton.

Egyedül utazott a repülőn

Néhány hete a kínai újévi vakációra hazafelé tartó tömegek azért választottak korábbi járatokat, mert a Vuhan tartomány középső részén tomboló hóvihar miatt sok gép, így Csang, “a legszerencsésebb utas” CZ2833 számú járata is késett. A vonat sem lett volna jó megoldás, mert a hó okozta hatalmas késések körülbelül százezer embert zsúfoltak össze Kuangcsuo vasútállomásán.

Egyedül utazott a repülőn
Százezer ember várakozott Kuangcsuo vasútállomásán

Egyedül utazott a repülőn

Csang kitartott az eredeti járat mellett, így vele, az egyetlen utassal a fedélzetén indult el a gép a rendkívüli utazási káosz kellős közepén. “Úgy éreztem magam, mint egy rocksztár” – mondta a BBC-nek a fiatal nő, aki az utaskísérőktől és a pilótától is személyre szabott szolgáltatást kapott. A kínai újév a rendes évi hazavándorlás időszaka, amikor százmilliók kelnek útra, hogy átszeljék az országot. A netezők közül voltak ugyan, akik a világ legszerencsésebb utasának nevezték Csangot, mások azonban “túlzottan extravagánsnak”, óriási pazarlásnak tartották az egyetlen utassal felszálló gépet. Csang “aranyjegye” árát nagyjából 1200 jüanra (52 ezer forint) becsüli, azért nem tudja pontosan, mert nem is ő, hanem a munkahelye fizette.

Egyedül utazott a repülőn

Egyedül utazott a repülőn

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!