Egy hétig őrizte bajba jutott barátját a hűséges kutya

Phoebe és Tillie elválaszthatatlan barátok, mindent együtt csinálnak és megesik, hogy olykor-olykor elcsavarognak a washingtoni Vashon Island-en lévő otthonukból. Nemrég is ez történt, azonban a két kutya nem tért haza a felfedezőútjáról és a gazdájuk hiába kereste őket. A férfi ezért a Vashon Island Pet Protectors nevű állatvédő szervezet segítségét kérte a kutyái megtalálásához. A szervezet azonnal keresni kezdte az eltűnt kutyákat, de több nap után sem leltek rájuk. Végül egy hét után egy helyi farmer értesítette őket, hogy látott a birtokán egy vöröses kutyát.

Tillie és Phoebe

A szervezet munkatársai a helyszínre siettek, ahol a fák között meglátták Tillie-t, aki mozdulatlanul ült egy ciszterna mellett.”Először azt gondoltuk, hogy az elvesztett barátját gyászolja így” – mondta Amy Carey, szervezet szóvivője. „Tillie azonban nem gyászolt, csak vigyázott pórul járt barátjára, aki képtelen volt kimászni a ciszternából, amibe napokkal korábban esett bele.” Az állatvédők a két kutyáról képeket is készítettek, amiket feltöltötték a Facebook-oldalukra. A fotókat rengetegen megosztották, nagyon sok embert meghatott a hűséges barátok története.

Tillie és Phoebe

Tillie és Phoebe


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!