Hírek
Leálltak a Jupiter körül keringő Juno űrszonda kamerái és műszerei
Leálltak a Jupiter körül keringő Juno űrszonda kamerái és műszerei – közölte az amerikai űrkutatási hivatal. A NASA tájékoztatása szerint a Juno automatikusan úgynevezett biztonságos üzemmódba kapcsolt, leálltak a kamerái és a műszerei. A NASA közlése szerint az űrszonda az október 19-re tervezett adatgyűjtést már nem végezte el a Jupiter körül keringve...
Hatalmas, 170 millió dollár értékű jádekövet találtak Mianmarban
Hatalmas méretű jádekövet találtak Mianmarban (Burma), az ország északi részén található Kachin tartomány egyik bányájában. A közel 175 tonnás kő 4,3 méter magas, 5,8 méter hosszú és igencsak értékes, hiszen az előzetes becslések alapján 170 millió dollárt, átszámítva 47 milliárd forintot érhet. A bányászok és a helyi politikus azt hangoztatták, hogy a ...
Először landolt európai űrjármű a Marson
Félmilliárd kilométer megtétele és hét hónapnyi repülés után landolt a Marson az ExoMars orosz-európai űrexpedíció leszállóegysége, azonban egyelőre nagy a bizonytalanság a Schiaparelli állapotát illetően. Ez az első alkalom, hogy európai űrjármű landolt a Mars felszínén. A Giovanni Schiaparelli olasz csillagászról elnevezett modullal egy perccel a land...
Hatalmasat hibázott egy kórház: egy másik páciens egészséges veséjét távolították el
Névazonosság miatt nem a daganatos páciens beteg veséjét, hanem egy másik páciens egészséges veséjét távolították egy amerikai kórházban. Az egészségügyi hatóság pénteken közzétett jelentése szerint a sebész hibázott, mert nem ellenőrizte kellő gondossággal a páciens személyazonosságát. A születési dátum ellenőrzésével elkerülhető lett volna a tévedés, ...
Elhunyt a thai király, a világ leghosszabb ideje trónon lévő uralkodója
Meghalt Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) thai uralkodó csütörtökön, 88 éves korában – közölte az ázsiai ország királyi palotája. „Őfelsége békésen jobblétre szenderült a bangkoki Sziriradzs kórházban” – derült ki a közleményből, amely szerint az uralkodó helyi idő szerint délután 3 óra 52 perckor halt meg a fővárosban. Bhumibol Aduljadedzs volt a világon...
Lelőttek egy városba tévedt medvét Romániában
Három órán át bolyongott szerda reggel Nagyszeben belvárosában egy medve. A hatóságok végül lelőtték az állatot. A medve a várossal szomszédos erdőből tévedt a lakott területre, és éjszaka a város főterére is bejutott. A reggeli órákban nagy riadalmat keltett a járókelők körében. Az állat maga is megrémült, és menekülni próbált. Felmászott a háztetőkre,...
Kolumbia elnöke a polgárháború áldozatainak adományozza a Nobel-békedíjjal járó pénzjutalmat
A kolumbiai elnök bejelentette, hogy a hazáját sújtó polgárháború áldozatainak adományozza a neki ítélt Nobel-békedíjjal járó pénzjutalmat. A 925 ezer dollár (több mint 250 millió forint) felajánlásáról Juan Manuel Santos vasárnap beszélt, amikor családjával és vezető tisztségviselőkkel együtt felkereste a több mint fél évszázadon át tartó fegyveres kon...
Játszi könnyedséggel tépte le egy ház tetejét a Matthew hurrikán (videó)
Drámai videó került ki az internetre, ami azt örökíti meg, ahogy a Matthew hurrikán letépi egy ház tetejét a Bahamákon, a filmezők legnagyobb döbbenetére. A Matthew hurrikán jelenleg az USA délkeleti partjainál kavarog, miután a hét elején letarolta a karibi térséget, óriási pusztítást és 877 halottat hagyva maga után.
A Matthew hurrikán óránként 1...
Évente több tízmilliárd dollárba kerülnek az emberiségnek az invazív rovarfajok
Ökológusok becslése szerint az invazív rovarok évente több tízmilliárd dollárba kerülnek az emberiségnek, számuk pedig valószínűleg emelkedni fog a klímaváltozás és a nemzetközi kereskedelem növekedésének hatására. Az ausztráliai Adelaide-i Egyetem, a francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CNRS) és a francia Paris-Sud Egyetem kutatói állították össz...
Az eddig véltnél jóval nagyobb kiterjedésű a csendes-óceáni szemétsziget
Az eddig véltnél jóval nagyobb kiterjedésű a csendes-óceáni szemétsziget - derült ki egy új vizsgálatból, amely szerint a vízfelszínen úszó, nagy méretű hulladékok "ketyegő bombát" jelentenek, mivel megfelelő intézkedések hiányában néhány évtizeden belül olyan apró műanyagszemcsékre bomlanak le, amelyek aztán bekerülhet a táplálékláncba.
Az Ocean Cle...


































