Hírek
Illemhely építésére kapnak pénzt a kormánytól a friss házasok India egyik államában
Négy facsemetét és illemhely építésére költhető pénzt kapnak nászajándékul az újdonsült házasok India legnagyobb államában. A kormány az ajándékkal arra akarja bátorítani Uttar Pradesh lakóit, hogy több zöld területet alakítsanak ki otthonuk körül, és mellékhelyiséggel is ellássák azt – írta az Asian Age című lap. A házasok két gyümölcsfát és két, árnyé...
Több mint ezer ember meghalt Pakisztánban a hőség miatt
Több mint ezer ember vesztette életét a Pakisztán déli részét egy hétig sújtó forróság miatt, és tízezreket ápoltak a leginkább érintett dél-pakisztáni Karacsi város kórházaiban - közölte a helyi katasztrófavédelem vezetője szombaton. A tisztviselő elmondta, az egy hétig tartó hőség miatt 1233 ember halt meg, és mintegy 65 ezer ember került kórházba nap...
Egy másodperccel hosszabb lesz a holnapi nap
A Párizsi Obszervatórium bejelentette, hogy június 30-án szökőmásodpercet adnak hozzá a világidőhöz (UTC). 2015. június 30-án, kedden éjfélkor 11:59:59 után 11:59:60 következik majd, így egy másodperccel hosszabb lesz az idei év. A mostani év a 26. alkalom, amikor szökőmásodpercet adnak hozzá a világidőhöz. A szökőmásodperceket 1972-ben vezették be és ...
Videó a SpaceX űrrakétájának felrobbanásáról
A vasárnapi startot követően felrobbant a SpaceX amerikai magánvállalat Falcon 9 típusú hordozórakétája, amely egy teherűrhajót juttatott volna el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A hordozórakéta két perccel az indítás után robbant fel. A 63 méter hosszú rakétatípussal az utóbbi hat alkalommal sikerrel vittek szállítmányt a Nemzetközi Űrállomásra. A tehe...
Túlélte egy anya és kisbabája a kisrepülőgép lezuhanását – napok múlva találtak rájuk
Szinte sértetlenül élte túl egy fiatal anya és néhány hónapos csecsemője egy kisrepülőgép lezuhanását a kolumbiai őserdőben. A 18 éves Nelly Murillóra és Yudier Moreno nevű kisfiára több nappal a szombati szerencsétlenség után találtak rá az ország északnyugati részén, egy rendkívül nehezen megközelíthető helyen, a lezuhant Cessna 303 roncsától nem mess...
Nyálból is kimutatható lehet a gégerák és a torokrák
A nyak és a torok rákos megbetegedéseire utaló genetikai jelzéseket fedeztek fel kutatók a nyálban és a vérben – olvasható egy tanulmányban, amely szerint várhatóan lehetőség nyílik ezeknek a daganatoknak a hatékony szűrését lehetővé tévő új technika kifejlesztésére.
"Bizonyítottuk, hogy ezeknek a rákbetegségeknek a DNS-e kimutatható és mérhető a vérbe...
Bemutatták a világ legkisebb újságját Békéscsabán
Gécs Béla tipográfus, nyomdász 17 milliméter széles és 25 milliméter magas, 8 oldalas, Gutenberg című újságja a békéscsabai Kner Nyomdában készült. A nyomdászat feltalálásának 575. évfordulójára, mindössze 300 példányban készült kiadvány a nyomda ismeretei szerint a világ jelenleg legkisebb nyomtatott újságja.
Elveszettnek hitt Ady-kéziratot kapott az Országos Széchényi Könyvtár
Ady Endre Májusi zápor után című versének kéziratát kapta meg az Országos Széchényi Könyvtár. Az 1908-ban írt vers kéziratát Diósady Levente, az Ady család egyik Kanadában élő leszármazottja adományozta a könyvtárnak. Az eddig elveszettnek hitt kéziratot az Országos Széchényi Könyvtár a Múzeumok éjszakája programsorozat keretében június 20-án nyíló kiál...
Az elmúlt száz év legnagyobb mértékű szárazsága sújtja Észak-Koreát
Tartóssá vált az élelmiszerhiány az országban, ahol az öt éven aluli gyermekek harmada így is alulfejlett az alultápláltság miatt. Az esőhiány miatt kiszáradnak a termőterületek a fő rizstermelő régiókban, Hvanghe és Phjongan tartományokban. A KCNA állami hírügynökség tudósítása szerint az Észak-Koreában száz éve nem tapasztalat szárazság hatalmas kárt ...
Megölt egy embert a tbiliszi állatkertből kiszabadult tigris
Az első hírek még oroszlántámadásról számoltak be, de azóta kiderült, hogy egy tigris ölt meg egy embert szerdán a grúz főváros központjában, az állat néhány nappal ezelőtt, a várost sújtó áradások miatt szabadult ki az állatkertből - jelentette be a grúz belügyminisztérium szóvivője. "A tbiliszi állatkert egyik tigrise végzett egy férfival a Hősök tere...



































