Emberek

Háromlábú cica lett az amputált karú kislány legjobb barátja

A kétéves amerikai kislány, Scarlette Tipton egy nagyon ritka rákbetegségben szenvedett, amit sikerült legyőznie, de a betegség következtében 10 hónapos korában az egyik karját amputálni kellett. Scarlette azóta szerencsére már jobban és boldogan él a szüleivel és a testvérével. Miután egyre jobban kezdte magát érezni, a szülei, Matt és Simone Tipton úg...

Az év legmeghatóbb történetei

Most következzen néhány a legmeghatóbb történetek és pillanatok közül, melyek 2015-ben mosolyt vagy épp könnyeket csaltak az arcunkra. Egy kis kínai faluban él egy idős házaspár a 84 éves Du Juanfa és 76 éves felesége, Zhou Juai, akiknek történet igazán szívbemarkoló. 1959-ben házasodtak össze és mindössze néhány hónappal házasságkötésük után a feleség...

Szívmelengető barátság – egy menhelyről befogadott macska lett a kisfiú védelmezője

Miután korábbi gazdája nem akart tovább gondoskodni róla, Larry, a vörös kandúr menhelyre került. Itt szerencsére új, szerető gazdikra talált. Egy család fogadta be, és a macska már az első pillanattól fogva rendkívül szoros barátságot kötött Abellel, a kisfiúval. Larry és Abel mindent együtt csinálnak és rendkívül ragaszkodnak egymáshoz. Larry valódi v...

Több mint egymillió karácsonyi képeslapot kapott a lakástűzben megégett, árva kislány

A 8 éves amerikai kislány, Safyre Terry egy két évvel ezelőtti lakástűzben elvesztette a családját, egyedül ő élte túl a tragédiát, de testének hetvenöt százaléka megégett, arcát azóta is sebhelyek borítják, a jobb kezét és bal lábfejét pedig amputálni kellett. Az árván maradt kislányról a nagynénje gondoskodik, aki idén decemberben azzal a kéréssel for...

Philippe Petit – a kötéltáncos, aki átsétált a 400 méter magas ikertornyok között

Philippe Petit francia kötéltáncos 1974. augusztus 7-én vált híressé, amikor az épülő Világkereskedelmi Központ ikertornyai között egyensúlyozott egy 200 kilogrammos acélkábelen. Az illegálisan, négyszáz méter magasban szervezett mutatvány 45 percig tartott és felkeltette a világsajtó figyelmét. Philippe fiatalon ismerkedett meg a bűvészettel és a zson...

Rendkívül megható dolgot kért a Mikulástól egy 4 éves kisfiú

Igazán megható dolgot kért karácsonyra a Mikulástól egy Dél-Karolinában élő 4 éves kisfiú. Prestyn Barnette ugyanis nem csak ajándékot szeretett volna Télapótól, hanem azt kérte tőle, hogy imádkozz vele egy kéthónapos kisbaba gyógyulásáért. A 4 éves Prestyn a szüleivel és nagynénjével ment el egy lakóhelyükhöz közeli bevásárlóközpontba, hogy ott Prestyn...

Profi tetoválásokat készít lábaival a karok nélkül született tetoválóművész

Az amerikai Brian Tagalog karok nélkül született, ez azonban soha nem tartotta vissza attól, hogy teljes életet éljen és megvalósítsa álmait. Megtanult egyedül boldogulni, képes a lábával elvégezni az összes feladatát, és még autót is megtanult vezetni. Lábaival rendkívül precíz mozdulatokra képes, így már gyerekkorában is csodálatos rajzokat tudott kés...

Együtt lábadozik a katona és kutyája, akik egy robbanás miatt sérültek meg

Andrew Brown katona és Rocky nevű kutyája Afganisztánban, szolgálatteljesítés közben sérültek meg, amikor egy út mellett elhelyezett robbanószerkezet repeszei eltalálták őket. A férfi már több mint két dolgozik együtt Rocky-val és a társak rendkívül közel állnak egymáshoz. A robbanás miatt szerencsére egyikük sem sérült meg életveszélyesen, de mindkette...

Így fest Rio de Janeiro éjszaka, a Megváltó Krisztus szobor válláról

Vadim Mahorov orosz fotós igazi adrenalinfüggő, aki szívesen fényképezi az alatta elterülő városokat, tájakat félelmetes magasságokból. Barátaival együtt halált megvető bátorsággal hódítják meg a különböző magas épületek, hidak vagy tornyok csúcsait, hogy aztán onnan elképesztő képeket készítsenek. A 26 éves Mahorov és a 22 éves Vitalij Raszkalov nyáron...

Így öltözködtek az iráni nők az iszlám forradalom előtt

Iránban 1979 januárjában győzött az iszlám forradalom, ekkor bukott meg Reza Pahlavi sah amerikai támogatást élvező rendszere, az új alkotmány a száműzetéséből hazatért Khomeini ajatollahot nyilvánította az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjének. Ettől kezdve Iránban háttérbe szorultak a mérsékelt reformisták. Pahlavi követőit Khomeini utasítására kivég...

AJÁNLÓ