Az év legmeghatóbb történetei

Most következzen néhány a legmeghatóbb történetek és pillanatok közül, melyek 2015-ben mosolyt vagy épp könnyeket csaltak az arcunkra.

Egy kis kínai faluban él egy idős házaspár a 84 éves Du Juanfa és 76 éves felesége, Zhou Juai, akiknek történet igazán szívbemarkoló. 1959-ben házasodtak össze és mindössze néhány hónappal házasságkötésük után a feleséget egy rejtélyes betegség támadta meg ami miatt hamarosan szinte teljesen lebénult. Az orvosok azt mondták, hogy nem tudnak segíteni és a nő örökké ágyhoz kötve fog élni. A férfinak ekkor ismerősei azt mondták, hogy inkább váljanak el és kezdjen új életet, neki azonban ez soha nem fordult meg a fejében. Megígérte a feleségének, hogy mindig vigyázni fog rá és élete végig gondoskodni fog róla, és immár 56 éve teszi ezt, a legnagyobb szeretettel.

Megható fotók 2015-ben

A 67 éves Sydney Engelberg hosszú ideje a Jeruzsálemi Egyetemen tanít és kifejezetten bátorítja az anyákat, hogy hozzák be gyerekeiket az óráira. Úgy véli, kisgyerekkel is nyugodtan lehet egyetemre járni, ráadásul a professzor imádja a gyerekeket, neki is öt unokája van. A róla készült képen, melyek bejárták az egész világot, az látható amikor az egyik hallagató kisbabája sírni kezdett és a nő ki akart menni az óráról, de Engelberg inkább elvette tőle a babát, ringatta és megnyugtatta a kicsit.

Megható fotók 2015-ben

Megható fotók 2015-ben

A 10 éves Hailey Fort évek óta segít a környékükön élő hajléktalanoknak, akinek saját maga készít kis házikókat. Van egy saját kiskertje is, ahol évek óta gyümölcsöket és zöldségeket termeszt, amiket aztán a hajléktalanok közt oszt szét. A kiskertnek még saját Facebook-oldalt is létrehozott, Hailey’s Harvest néven. Hailey elmondta, hogy azt teszi boldoggá, ha másokon segíthet.

Cikkajánló: Példamutató gyerekek, akik önzetlenül segítenek másokon

Megható fotók 2015-ben

Megható fotók 2015-ben

48 éves Chen Xinyin 7 éves korában elveszítette mindkét karját egy áramütés következtében. Ennek ellenére megtanulta ellátni magát, elvégezni ház körüli teendőket és azt is, hogy hogyan tudja megművelni a földjüket és ellátni az állataikat. Chennek a 20-as évei elején meghalt az apja, így ő és a beteg édesanyja magukra maradtak. Ezt követően egyedül kellett gondoskodni az anyjáról és minden más feladat is rá hárult, mivel soha nem kaptak segítséget. A 91 éves édesanyja lebénult, így Chen a fogai közt tartott kanállal eteti.

Megható fotók 2015-ben

A Fülöp-szigeteken él Ken, egy 9 éves kisfiú, aki Mindanao szigetén hozta létre saját állatmenhelyét, hogy biztonságos menedéket nyújthasson a sorsára hagyott állatoknak. A kisfiú saját garázsukban alakított ki egy kis menhelyet a kóbor kutyáknak, majd adományozóknak köszönhetően neki és az apukájának sikerült egy nagy telket bérelnie, ahol egyre több rászoruló állatot fogadnak be és céljuk, hogy megmentsék az elaltatásra váró és kidobott állatokat.

Megható fotók 2015-ben

Megható fotók 2015-ben

Leszbosz szigetén működik egy kávézó, ahová éjszakánként beengedik a kóbor kutyákat, hogy azok biztonságos és meleg helyen alhassanak. A Mitilíni városában található Hot Spot nevű kávézó tulajdonosai örömmel fogadnak minden melegedni vágyó kutyát, akiket zárás után engedek be az üzletbe, ahol enni és inni is kapnak, majd reggel távozóra veszik.

Megható fotók 2015-ben

Napok alatt bejárták a világsajtót azok a fotók, melyeken egy kínai sebész látható egy kétéves betegével a szívműtétje előtt. A zokogó kislány annyira rémült volt, hogy sem az ápolók, sem az altatóorvos nem tudta megnyugtatni a beavatkozás előtt. Az operációt végző szívsebész, Shi Zhuo ezért ölbe vette a rendkívül nyugtalan kis betegét, majd rajzfilmeket mutatott neki a telefonján. A kislány ezután teljesen megnyugodott és nemsokára el tudták kezdeni a műtétet, amelyre a kislány veleszületett szívbetegsége miatt volt szükség. A beavatkozás jól sikerült.

Megható fotók 2015-ben

A 67 éves vermonti ortopéd-sebész, David Bahnson aktívan tölti mindennapjait, kedvenc hobbija az evezés. David azonban nem szerette otthon hagyni a vizet amúgy imádó kutyáit, így egyszemélyes kajakját háromszemélyessé alakította át, hogy két golden retriever kutyája, Susie és Ginger is vele tarthassanak.

Megható fotók 2015-ben

A kis Penelope még anyukája pocakjában volt, amikor először írtak róla: történt ugyanis egy ultrahangos vizsgálat közben tapsolni kezdett, a szülők és az orvosa nagy boldogságára. A felvétel pillanatok alatt bejárta a netet, és igazi kis híresség lett belőle.  A kislány szeptemberben született meg és az ekkor készült egyik fotója is világszerte ismertté vált. Az édesapa ugyanis megörökítette azt a megható pillanatot, amikor a 92 éves, betegeskedő dédnagymama első alkalommal láthatta a kisbabát.

Megható fotók 2015-ben

A 97 éves Margaret Thome Bekema rendkívül meghatódott, amikor végre megkapta érettségi bizonyítványát, amit még 1936-ban kellett volna átvennie. Az idős hölgy családi okok miatt kénytelen volt otthagyni az iskolát. Margaretnek ugyanis gondoskodnia kellett súlyosan beteg édesanyjáról és a testvéreiről, majd dolgozni kezdett, ezért nem is tudta befejezni tanulmányait, bármennyire is szerette volna. Az iskola idén végül egy tiszteletbeli bizonyítványt ajándékozott a 97 éves hölgynek, aki annyira elérzékenyült, hogy könnyekben tört ki, mikor átvette az oklevelet és a végzősöknek járó talársapkát.

Megható fotók 2015-ben

Honey-Rae Phillips-nek a születése óta nagy kiterjedésű, rózsaszín folt (tűzfolt) borítja a teste felét. A kislány légzési elégtelenséggel született, újszülött intenzív osztályra került, inkubátorba. Szülei, Tanya és Adam sokáig reménykedtek, hogy a folt esetleg eltűnhet idővel, de az egyáltalán nem halványult. Később úgy döntöttek, hogy vörös foltokat ábrázoló tetoválást varratnak magukra, mintha csak a kislányukéhoz hasonló bőrelváltozásuk lenne, hogy így is támogassák gyermeküket.

Megható fotók 2015-ben

Egy idős bácsi mindennap eljárt sétálni szeretett kutyájával, aki imádott felfedezőutakra járni gazdájával. A betegeskedő kutya azonban egy idő után már nem tudott lábra állni, ezért a férfi úgy döntött, hogy tolókocsiba ülteti kedvencét és így megy el vele sétálni a környéken.

Megható fotók 2015-ben

Egy kisfiú kínálja vízzel a rohamrendőröket egy baltimore-i tüntetésen.

Megható fotók 2015-ben

Egy gyorsétteremben dolgozó férfi segít egy idős bácsinak felvágni az ebédjét.Megható fotók 2015-ben

Az indiai Chennaiban él egy 62 éves férfi, akit a helyiek csak úgy emlegetnek, mint a “Madárember”. A Sekar nevű férfi ugyanis már több mint 10 éve eteti a környéken élő gyönyörű, zöld papagájokat. Minden reggel fél 5-kor kel, hogy elkészítsen körülbelül 60 kiló rizst, ami papagájok egy napi etetéséhez elegendő.

Cikkajánló: Több ezer papagájról gondoskodik az indiai “Madárember”

Megható fotók 2015-ben

Mentők lapátolják el a havat egy idős bácsi háza elől, aki hólapátolás közben kapott szívrohamot. Miután kórházba szállították, a mentők visszamentek a házhoz, hogy befejezzék a munkát.

Megható fotók 2015-ben

A 80 éves nyugdíjas férfi, Eugene Bostick már több sorsára hagyott kutyát is befogadott az elmúlt években. Eugene még arról is gondoskodik, hogy a kutyák napjai izgalmasan teljenek, ezért hetente többször felfedezőútra indul velük, mégpedig nem is akárhogyan. Az idős férfi ugyanis saját kutyaszállító járművet készített a kedvencei számára, amivel körbemennek a városon majd a helyi patakhoz vagy az erdőhöz viszi el a kutyáit, hogy nagyokat tudjanak futkározni.

Megható fotók 2015-ben

Sokak összefogásának köszönhető, hogy sikerült egy hallássérült török férfi, Muharrem egyik átlagosnak induló napját felejthetetlenné tenni. A férfit környéken élők alaposan meglepték azzal, hogy mindenki, akivel csak a nap folyamán találkozott jelnyelven kommunikált vele. Egy hónapon át zajlottak az előkészületek és tanulták a jelnyelvet a résztvevők. Rejtett kamerával vették fel Muharremet, aki mit sem sejtve elindult a nővérével vásárolni, aki be volt avatva a meglepetésbe. A fiatalember azt gondolta, hogy egy átlagos bevásárlásra indultak, ám nem kellett sok időnek eltelnie, hogy meglepetések sora várja őket. Ugyanis mindenki, köztük a pékségben dolgozók, a taxis, de még a zöldségesnél vásárlók is jelbeszéddel kommunikáltak vele, ami igencsak meglepte a férfit, aki nagyon meghatódott amikor kiderült, hogy milyen sokan részt vettek a meglepetésben.

Cikkajánló: Így tették felejthetetlenné egy hallássérült férfi napját

Megható fotók 2015-ben

Mason egy angliai kisfiú, akinél autizmust diagnosztizáltak. A kisfiú mindig is félt a hajvágástól, ezért gyakran meglógott a fodrásza, James Williams elől. Ő azonban nem hagyta magát, és új módszert próbált ki, hogy sikerüljön rendbe tennie a kisfiú haját.

Megható fotók 2015-ben

A hatéves Charlotte-nek az orvosok cochleáris implantátumot ültettek be a füleibe, az édesapja pedig úgy döntött, hogy egy az implantátumhoz hasonló tetoválást varrat a fejére, hogy a kislánya ne érezze magát rosszul a készülék viselése miatt.

Megható fotók 2015-ben

Kanadai gyerekek téli kabátot és ruhákat helyeznek el az utcákon, hogy így segítsenek a hajléktalan embereknek a téli hidegben.

Megható fotók 2015-ben

Arron Culling és barátja tengeri teknősöket vásárolnak a piacokon, hogy a gyönyörű állatok ne a tányéron végezzék, hanem visszakerüljenek a tengerbe. A két férfi már tucatnyi teknőst mentett meg és vitt vissza az óceánba. A tengeri teknősök húsa sok országban ínyenc csemegének számít, ami az egyéb környezeti ártalmakkal egyetemben hozzájárult ahhoz, hogy populációjuk folyamatosan csökken, és ezáltal minden fajuk erősen veszélyeztetetté vált.

Megható fotók 2015-ben

A Floridában élő Christian McPhilamy 2 éven át növesztette a haját, hogy aztán a hosszú tincseit a hajukat elvesztő, rákbeteg gyerekeknek adja. A kisfiút még az sem zavarta, hogy iskolatársai sokszor kicsúfolták és ismeretlenek többször lánynak nézték. Christian egyszer sem panaszkodott emiatt, mivel végig csak a célja lebegett a szeme előtt.

Megható fotók 2015-ben

Egy hatalmas vihar után a megáradt, írországi Killorglin folyóból egy helyi állatvédő csoport egy szamarat mentett ki. Az állatvédőknek a helyi evezőklub egy tagja ajánlotta fel a hajóját és a segítségét a mentéshez. Csónakkal megközelítették a szamarat, majd néhány próbálkozás után sikeresen kimentették az állatot a vízből, aki nagyon boldog volt mikor végre kijutott a folyóból. A mentés után mosolyra fakadó szamárról több képet is készítettek megmentői.

Cikkajánló: Így örült a szamár, miután kimentették a megáradt folyóból

 

Megható fotók 2015-ben

Elizabeth és Laura már az általános iskola óta elválaszthatatlanok voltak egymástól. A már családos barátnők azt is megígérték egymásnak, hogyha bármi történne velük gondját viselik egymás gyerekeinek. 2014-ben Elizabethnél sajnos agyrákot diagnosztizáltak és miután elhunyt, a legjobb barátnője teljesítette ígéretét és magához vette  Elizabeth négy gyermekét. Laura és férje örökbe is fogadták a négy lánytestvért, Lily-t, Ellát, Samonát és Tarát, így családjuk 8 főre bővült.

Megható fotók 2015-ben

Megható gesztus tett lánya esküvőjén egy apa, aki váratlanul odasétált a lánya nevelőapjához és kézen fogta a férfi, hogy aztán együtt vezessék a menyasszonyt az oltárhoz. Brittany Peck szülei ugyanis évekkel ezelőtt elváltak és mindkét szülőnek új párja lett. Brittany pedig rendkívül jó kapcsolatot alakított ki nevelőapjával, aki saját gyerekeként szereti a lányt. Így Brittany és a nevelőapa is nagyon meghatódott az apa gesztusán, amelynek köszönhetően még boldogabbá varázsolta az esküvő napját.

Megható fotók 2015-ben


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!