Két éven át növesztette a haját egy kisfiú, hogy aztán rákbeteg gyerekeknek adjándékozza

A Floridában élő Christian McPhilamy hat éves volt amikor a tévében látott egy kórházi felhívást, amelyben rákbeteg gyermekek számára kértek hajadományokat. Christian megkérdezte az anyukájától, hogy a tévében látott gyerekeknek miért nincs hajuk. Az anyukája elmondta a kisfiúnak, hogy sajnos betegek és ennek következtében hullott ki a hajuk. Ezután együtt megnézték a kórház honlapját, ahol tovább olvastak a hajadományozásról. Christian ekkor eldöntötte, hogy ő is segíteni szeretne. A kisfiú két éven át növesztette a haját és még az sem zavarta, hogy iskolatársai kicsúfolták és sokszor lánynak nézték. Christian azonban egyszer sem panaszkodott emiatt. Deeanna Thomas, Christian édesanyja elmondta, hogy fia nagyon kitartó, és amit a fejébe vesz, azt végig is csinálja.

christian-2

christian

Christian McPhilamy

Christian McPhilamy

Két év után végül elég hosszúra nőtt a haja ahhoz, hogy levágják. A 25 cm hosszú tincseket a Children With Hair Loss nevű alapítványnak adták, akik parókát készítenek a betegség miatt megkopaszodott gyerekek számára. Az alapítvány elmondta, hogy fiúktól ritkábban kapnak hajadományokat, de van rá példa, száz adományozóból átlagosan kettő fiú. Az alapítvány egyébként 2000-es évek eleje óta működik és főleg rákos gyerekeknek készítenek ingyen parókát. Miután az alapítvány a Facebook-oldalán megosztotta Christian történetét, a több szülő is jelezte, az ő fia is vállalta a hajnövesztést, hogy más gyerekeken segíthessenek.

Christian McPhilamy

Christian McPhilamy

Christian McPhilamy

Christian McPhilamy

Christian McPhilamy

Fotók: Facebook | floridatoday.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!